Amióta kikerültem az egyetemről, szabadúszóként, otthonról dolgozom. Sokaknak vonzónak tűnhet ez az életforma, én mégis hihetetlenül szenvedtem tőle, három kemény évig. Egyszerűen képtelen voltam jól bánni az időmmel, az energiámmal, magammal. Folyamatos küzdelem volt az életem: sokszor nem volt kedvem dolgozni, de rávenni sem tudtam magam a munkára, ezért mérhetetlen lelkifurdalás tört rám, elkezdtem hibáztatni magam, és soha nem voltam elégedett az aznapi teljesítményemmel. A „nem vagyok elég hatékony” szófordulat a mantrámmá vált. Tavaly rájöttem, mi hiányzott ahhoz, hogy jóban legyek önmagammal.

Ellenséges viszony

Azt addig is tudtam, hogy túlzottan dolgozott bennem a megfelelési kényszer. Azt akartam, hogy mindenkinek tetsszen, amit csinálok, mindenki szeressen. De miért is akartam ezt annyira görcsösen? Azért, mert saját magamnak nem adtam meg az elismerést, az odafigyelést. Ehelyett mit kaptam magamtól? Kritikát, önvádat, önostorozást. Hát persze, hogy így nem szerettem magammal lenni! Hiszen ki szeret a saját ellenségével egy légtérben tartózkodni? Ráadásul minden nap, reggeltől estig? És ki szeret a saját ellenségének engedelmeskedni? „Dolgozz már! Ne legyél lusta!” – Ki szeret ilyen utasításokat kapni?

Önmagunk szülei vagyunk

Amikor elmélyedtem az önszeretet témájában, több helyen is azt olvastam, hogy van bennünk egy belső „szülő”, aki neveli a bennünk élő belső gyermeket. Alapvetően négyféle szülői hozzáállás létezik: a meleg-engedékeny (a szülő, akitől valódi érzelmeket kap a gyermek, és érzi, hogy bármikor fordulhat hozzá, de nem igazán vannak korlátok), a hideg-engedékeny (a szülő, aki kicsit hűvös érzelmileg, és nem is korlátozza a gyerekét), a meleg-korlátozó (a szülő, aki sok szeretetet ad a gyerekének, ugyanakkor arra is figyel, hogy meghatározza a kereteket), a hideg-korlátozó (ahol nem igazán kap érzelmeket a gyermek, viszont rengeteg szabályt kell betartania).

Ezek közül a legjobb attitűd a meleg-korlátozó: amikor a gyerek érzi, hogy szeretik, de nem is hagynak rá mindent, hanem meghatározzák számára a biztonságot adó kereteket. Ez az, amire minden gyereknek szüksége van – a bennünk élő belső gyermeknek is. Nem számít, mit kaptunk vagy mit nem kaptunk meg gyerekkorunkban a szüleinktől. Felnőttként a saját magunk szülei vagyunk, és megadhatjuk magunknak mindazt, amire szükségünk van.

Egyedül, de nem magányosan

Amikor ezt az érzést megtapasztaltam, hihetetlenül könnyű lettem, eltöltött a belső béke, harmónia érzése. Jó volt önmagammal lenni. Amint elkezdtem szeretettel, odafigyeléssel közelíteni önmagamhoz, azonnal sokkal jobban tudtam szabályozni is magamat. Nem is csoda, hiszen egy meleg, szeretetteli, gondoskodó szülőnek minden gyerek szívesebben engedelmeskedik.

Ahogy ez a szülő szép lassan megszületett bennem, elkezdtem egyre jobban érezni magam egyedül. Már nem zavart, hogy nem vesznek körül emberek, már nem akartam minden áron csapatba menekülni, mert közben megalapítottam a saját, egyszemélyes csapatomat, amiben már nem egyedül, hanem magammal vagyok.

 

Ha tetszett like-olj, és oszd meg az ismerőseiddel!
1
Facebook
SHARE
Google+
http://bodyandlife.hu/2016/07/22/10-dolog-amit-tanultam-magamrol-2015-ben-10-nem-vagyok-egyedul-magammal-vagyok
Twitter
LinkedIn