Egy kliensem azzal fordult hozzám, hogy szörnyű menstruációs görcsök kínozzák. Szeretett volna egy szomatodráma-játékban utánajárni a teste üzenetének. Megkért, hogy vegyem fel a méhe szerepét, és lefektetett a földre, úgy, hogy a hátamon fekve a talpaimba kellett kapaszkodnom. Miután felvettem ezt a testhelyzetet, egyszer csak egy kép jelent meg a lelki szemeim előtt. Úgy éreztem magam, mintha egy tutajon hánykolódnék valahol a tengeren, és mintha csak a halált várnám.

Kiszolgáltatva az erőknek

Teljesen reménytelennek tűnt a helyzetem, hiszen egyedül voltam, a tenger óriási volt, ráadásul hanyatt feküdtem, tehát még irányítani sem tudtam a tutajomat. Teljesen ki voltam szolgáltatva a természet erőinek, ami nagyon félelmetes volt. Belegondoltam, hogy bármikor jöhet egy vihar, amitől biztosan belefulladok a vízbe. Szörnyű volt ez a tehetetlenség. Arra gondoltam, hogy egyetlen esélyem van: csak a természet erőiben bízhatok, hátha jó szelet kapok, ami kivisz a szárazföldre – de ettől nem igazán nyugodtam meg.

Ezen a ponton felkínáltam a kliensemnek a lehetőséget, hogy vegye át ő a méhe szerepét. Ismerős volt neki ez a kilátástalanság: régóta szeretne kisbabát, és időnként azt érzi, nem tud már mit tenni azért, hogy anyává válhasson, a külső erőkbe vetett bizalom pedig nem nyugtatja meg teljesen. A méhe szerepében ugyanezt érezte, ugyanakkor azt is mondta, hogy látja a szárazföldet. Bár nincs közel, nem leküzdhetetlen a távolság. Azt is látta a szerepben, hogy ott a tengeren most éppen süt a nap, és a víz sem hullámzik különösebben.

Mi van a reménytelenségen túl?

Miután elidőzött egy kicsit ebben az állapotban, egyszer csak hirtelen valami átfordult benne, és eszébe jutott, hogy akár hasra is fordulhatna a tutajon, és úgy már tudna a kezével evezni. Igen ám, de ezzel azt is kockáztatná, hogy leesik róla. Mégis úgy érezte, hogy ez a legalkalmasabb pillanat, hiszen a víz csendes és süt a nap. Most vagy soha! Minden erejét és bátorságát összeszedve szép lassan hasra fordult, vigyázva, hogy ne boruljon fel a tutaj. Amint ezt megtette, elkezdtek potyogni a könnyei. „Képes voltam rá! Megcsináltam! Mégis van remény! Mégis az én kezemben van a sorsom!” – mondta a felismeréstől mélyen meghatódva. A szárazföldön pedig integető emberek sokaságát látta maga előtt, akik csak rá várnak, és biztatják, hogy ússzon feléjük. Én vettem fel az ő szerepüket, a kliensem pedig közeledett felém. Szeretettel vártam őt és végig biztattam, hogy ügyes lesz, meg tudja csinálni. A kliensem, amikor „partot ért”, fáradtan, de boldogan esett a karjaimba. Úgy érezte magát, mint egy kisbaba, aki hosszú és küzdelmes utat tett meg a szülőcsatornán át, de megérte, mert szeretettel várták, és most már nincs más dolga, mint megpihenni és erőt gyűjteni. Teljesen ellazult a karjaimban.

Átíródott a születésélmény

A játék után elmesélte, hogy farfekvéses volt, ezért császármetszéssel jött a világra. Ezáltal jó szándékból ugyan, de megfosztották attól az élménytől, hogy képes ő maga is átfordulni és egyedül világra jönni. A szeretetteli, biztató, meleg fogadtatás is valószínűleg elmaradt, hiszen egy rideg kórteremben született, és akkoriban még nem volt „divat”, hogy egyből az anya – vagy császáros szülésnél az apa – karjaiba adják az újszülöttet.

Pedig óriási szükségünk van mindkét tapasztalatra: arra is, hogy képesek vagyunk elindulni valami felé és sikerrel célba érni, és arra is, hogy a külvilág biztat és támogat minket az utunkon. Nem húznak ki a „vízből”, nem mentenek ki minket, hiszen az utat egyedül kell megtennünk. Egyedül születünk és egyedül is halunk meg. De attól, hogy ez így van, nem kell, hogy ez félelmetes élmény legyen. Megható volt látni, ahogy a kliensem érzés szinten is megtapasztalja, hogy egyedül véghezvinni valamit nem félelmetes, és hogy az ő kezében van a döntés – az is, hogy mikor akar elindulni, és az is, hogy mikor akar elmenni.

Gyönyörű játék volt. Benne volt a születés és valahol mélyen benne volt a halál is. Hiszen a kettő sokkal hasonlóbb, mint elsőre gondolnánk. Egyedül kell véghezvinnünk, de a mi döntésünk, hogy mikor és hogyan tesszük – feltéve, ha hagyják nekünk.

A kliensemre ez a játék úgy hatott, mintha újjászületett volna. Átélt egy nagyon elemi, mégis eddig számára hiányzó élményt, amitől visszanyerte az önbizalmát az anyává válással és az élete más területeivel kapcsolatban is. Mintegy „bónuszként” a sokunkban ott mocorgó halálfélelme is teljesen elmúlt, hiszen megélhette, hogy a saját élete az ő kezében van – az első lélegzetvételtől az utolsóig.

Ha tetszett like-olj, és oszd meg az ismerőseiddel!
1
Facebook
SHARE
Google+
http://bodyandlife.hu/2017/07/24/a-gorcsos-menstruacio-ujjaszuletes-elmennye-alakult-at
Twitter
LinkedIn