Nemrég egy hölgy női panaszokkal fordult hozzám, és azzal, hogy nem akar összejönni neki a vágyott gyermek. Illetve volt, hogy elindult a várandóssága, de a kis lélek visszafordult. A testi tünetei mind-mind alulműködések voltak. Nem működött úgy sem a pajzsmirigye, sem a hormonháztartása, ahogy ideális lett volna egy új élet elindulásához.

Egyéni konzultáción elkezdtünk játszani a témájával. Megjelenítette a térben a benne zajló alulműködéseket: belebújtam az alulműködései szerepébe, és visszajeleztem neki, mit érzek. Nagyon hamar eljutottunk egy halál-élményhez. Úgy éreztem magam a szerepben, mint aki múlik el, húzza magához a föld, és lassan egybeolvadok vele. Nagyon érdekes élmény volt. Azt éltem meg, hogy egy nálam nagyobb erő hat rám, és nincs más választásom, mint átadni magam neki. Nincs rá racionális magyarázat, nem lehet megmondani, hogy miért történik, egyszerűen csak történik és kész.

Búcsú az édesanyától

A kliensemnek – nevezzük most Rékának – elkezdtek potyogni a könnyei. Az előtte megelevenedő jelenetben a saját édesanyja halálát, és annak el nem fogadását ismerte fel. Ő is kereste annak idején a miérteket, de nem talált racionális magyarázatot. Igazságtalannak és értelmetlennek érezte édesanyja halálát, ezért legbelül nem is tudta elfogadni. A játékban szembesült vele, hogy bár már régen itt hagyta őt az édesanyja, még nem tudta teljesen elengedni őt.

A szerepben azt éreztem, hogy kettős erő hat rám: van egyrészt ez az óriási, földöntúli erő, aminek át kell adnom magam, és van a lányom szomorúsága, ami visszatart, és nem tudok teljesen ellazulni, nem tudok nyugodtan elmenni, két világ között ragadtam.

Rékában ekkor valami átfordult. Rájött, hogy nagy szomorúságában bele sem gondolt abba, hogy az édesanyja mit él át, amikor haldoklik, és hogy neki is könnyebb lenne, ha elengedné őt. Amint „utamra bocsátott”, végre el tudtam lazulni, át tudtam adni magam a nagyobb erőnek, és békésen el tudtam menni. Arra kértem Rékát, hogy ne mondjon le rólam. Attól, hogy fizikailag nem lehetek vele, még nagyon is jelen szeretnék lenni az életükben. A lelkem ott marad velük, és támogatom őket, ahogy tudom.

A halál után megjelent az élet

Ami még hátborzongatóbb volt, hogy amint Réka megbékélt édesanyja halálával, ugyanabban a szerepben, amiben az előbb „meghaltam”, elkezdtem éledezni. Elkezdtem mozgatni a kezeimet, lábaimat, mintha egy hosszú, mély álomból ébredtem volna. Úgy éreztem magam, mint egy kisbaba, akinek épp kezdődik az élete, és akinek nagyon nagy szüksége van az anyukájára – ugyanúgy, ahogy Rékának is az övére.

Mintha lett volna Rékának egy olyan meggyőződése, hogy ő már nem számíthat az édesanyjára, mert nincs vele fizikailag. A játékból rájött, hogy ez nem így van, hiszen sokszor érzi a jelenlétét – például amikor veszélyes helyzetekből csodával határos módon mindig megmenekül. Megerősödött abban is, hogy vannak dolgok, amelyek túl vannak a racionalitáson, és nem is érdemes keresni a miérteket.

A testünkben kihordott „halál”

Elképesztő, ahogy a testünk egy az egyben leképezi a lelki folyamatainkat. Ha van bennünk egy el nem fogadott halál, a testünkben megjelenik, mintegy „kihordódik” ez a halálprogram. Kis halál az is, amikor egy-egy szervünk saját maga ellen fordul és pusztítja a saját sejtjeit, és kis halál az is, amikor a hormonjaink szintje túl korán lecsökken, és nem marad meg, vagy nem indul el az új kis élet. De szerencsére ahogy ez a tudattalan halálprogram átíródik bennünk, amint elkezdjük máshogy látni a halált, amint megbékélünk vele, hely keletkezik bennünk az új élet elindulásának. Ezt a lelki szintű változást a testünk is leköveti. Már nem az elmúlás programja kezd el futni a szerveink és a hormonháztartásunk szintjén, hanem el tud indulni az „életprogram”, és képessé válhatunk egy új élet megteremtésére és kihordására.

 

Ha tetszett like-olj, és oszd meg az ismerőseiddel!
2
Facebook
SHARE
Google+
http://bodyandlife.hu/2018/06/13/a-bennunk-elo-halal-miert-nem-jon-a-baba
Twitter
LinkedIn