Tavasszal egy volt egyetemi évfolyamtársam meghívott egy sajtótájékoztatóra, ami az endometriózisról szólt. Ez egy női betegség, minden 10. nőt érint – vagy még többet is, csak sokan nem tudnak róla: a méh szövetei a méhen kívülre is elvándorolnak, görcsös menstruációt, meddőséget és egyéb problémákat okozva. Miközben a sajtótájékoztatón sorolták a tüneteket, elkezdtem gyanakodni, hogy talán nekem is endometriózisom van. Hamarosan kikötöttem egy specialistánál, aki kitapintott egy csomót az egyik méhszalagomon. Azt mondta, valószínűleg endometriózis, de ezt a betegséget csak laparoszkópos műtéttel lehet diagnosztizálni. Azt javasolta, hogy essünk túl a műtéten minél előbb, és gyorsan essek teherbe. Az első gondolatom persze az volt, hogy azonnal műtőasztalra fekszem, hogy semmi se állhasson a babaprojekt útjába. A sors azonban úgy hozta, hogy pont akkoriban került a kezembe Buda László: Mit üzen a tested? Gyógyító kommunikáció a belső világoddal című könyve, ami alapjaiban változtatta meg a gondolkodásomat önmagamról. Rájöttem, hogy egészen addig nem szerettem magamat. Minden és mindenki más fontosabb volt, mint az én saját szükségleteim, érzéseim, igényeim.
Kedves testem! Ne haragudj, hogy eddig észre sem vettelek!
Buda László az önszeretet témáját a test és az öngondoskodás felől közelíti meg: azaz, ha igazán szeretjük magunkat, akkor odafigyelünk a testünk jelzéseire. Hiszen a testünk olyan, mint egy hűséges jóbarát: minden pillanatban velünk van, szolgál minket, még akkor is, amikor egyáltalán nem törődünk vele. Akkor döbbentem rá, hogy én eddig tudomást sem vettem a testemről – nemhogy gondoskodtam volna róla. Mindig csak a lelkemmel akartam foglalkozni, az önismereti módszerekkel is belülről akartam tréningezni magam. Persze egyik módszer sem közelítette meg azt a tapasztalást, ami akkor ért, amikor elkezdtem „szóba állni” a testemmel. Rájöttem, hogy a lelkemhez a legrövidebb út a testemen keresztül vezet, és akkor fogom igazán szeretni magam, ha olyan szeretettel gondoskodom a testemről, mint egy anya a gyermekéről. Ha minden pillanatban odafigyelek rá, és szem előtt tartom az igényeit.
Kezdünk jóban lenni
Hogyan is válhattam volna anyává addig, amíg magamat sem szerettem? A testem üzent az endometriózissal. És üzen most is minden nap, minden izomgörccsel, megfázással, fájdalommal, bőrtünettel – szerencsére egyre kevesebbel. Bennem viszont egy dolog végérvényesen megváltozott. Most már nem úgy reagálok a testem jelzéseire, ahogy régen: nem elnyomni akarom a hangját, hanem odafigyelek rá, és mindent megteszek, hogy jól érezze magát. Hiszen ha a testem jól van, a lelkem is rendben van.
Megváltozott a viszonyom a gyógyítással is. Ma már nem az orvosoktól várom, hogy meggyógyítsanak, nem tömöm magamba a gyógyszereket, és persze a műtétre sem mentem el. Más utat választottam. Az öngyógyítás útját. Hiszem, hogy ha a lelkünkben lévő elakadásokat, blokkokat feloldjuk, a testi tüneteink is eltűnnek. Én is gyógyulok épp. Minden nap közelebb kerülök ahhoz, hogy anyává válhassak. Egy kedves ismerősöm, Gáborjáni Réka női jóga oktató mondta nekem egyszer: „Azáltal, hogy az endometriózisodat gyógyítod, az egész életedet gyógyítod.” Igen, én is így érzem. Ezért merem kijelenteni szívből jövő mosollyal az arcomon, hogy a legjobb dolog, ami idén történt velem, az endometriózis volt. Hálás vagyok a betegségemnek, mert miután megértettem az üzeneteit, megváltozott az életem. (folyt.köv.)
