A napokban nagyon erőteljes a belső hangom. Határozottan, kétséget kizáróan adja tudtomra, mire van szükségem, és mire nincs. Mire mondjak igent, mire mondjak nemet. Ez nekem teljesen új élmény. Bár már korábban is meghallottam néha, ennyire szoros kapcsolatban még sosem voltam vele. Azt hiszem, ez jó jel. 🙂

Elgondolkodtam azon, vajon minek köszönhetem, hogy ennyire érzem a belső hangomat. Két dolog kellett ahhoz, hogy meghalljam az üzeneteit: az, hogy megtanultam igazán, mélyen befelé figyelni, és ennek következtében átéltem a tökéletes belső béke állapotát. Azt, amikor nincsenek elvárásaim senkivel és semmivel kapcsolatban, mert tudom, hogy minden értem van: a jó is és a rossz is. Éppen ezért nem kell semmire rágörcsölni, nem kell mindent irányítani, kontrollálni. Bőven elég, ha meghallom ezt a belső hangot, és ennek megfelelően cselekszem.

A belső hang sem valami olyasmi, amit akarattal, kontrollálással, irányítással el lehet érni. Amint meg akarod hallani, elnémul. Ő a legbelső önmagad, aki pontosan tudja, mi a jó neked. Akinek nincsenek elvárásai, nincsenek álarcai, maszkjai. Olyan, mintha egy hagyma rétegeit lehántanád. A belső hangod ott van legbelül, az összes réteg alatt. A szerepeid, a megfelelési vágyad, a szeretetvágyad, a félelmeid, a páncéljaid alatt. Ő az igazi önmagad.

Ha a szerveiddel kommunikálsz, a belső hangoddal beszélgetsz

A testemmel való közelebbi kapcsolat segített abban, hogy a lelkemhez közelebb kerüljek. Amikor relaxált állapotban elképzeltem, hogy bebújok a testembe, és odamegyek egy-egy szervemhez, majd megkérdezem, mire van szüksége, szinte minden alkalommal oldódtak bennem érzelmi blokkok. A szerveim pontosan tudták, mi hiányzik nekem, és mire van szükségem. Ez érthető is, hiszen minden szervem én vagyok. Ha odafigyelek rájuk, magam elé képzelem és megszólítom őket, akkor valójában a belső hangomat szólítom meg.

Épp ezért, ha fontos döntés előtt állok, akkor is figyelem a testemet. Hogyan reagál az egyik és a másik lehetőségre? Ha valami ellen zsigerileg tiltakozik, az biztosan nem jó nekem. Ha valamitől szinte bizsergek, felcsillan a szemem, és gyorsabban lüktet a szívem, az az én utam.

Akkor hallod, ha nem figyelsz

A napi, rendszeres meditáció tanított meg arra, hogy úgy figyeljek, hogy nem figyelek. Elég, ha észreveszem azt, ami körülöttem és bennem van. Ahogy a meditáció közben észreveszem a körülöttem lévő zajokat és a pillanatnyi hangulatomat, úgy az életben is észre tudom venni a jeleket, amik előrébb visznek. Ilyen jelek a legváratlanabb pillanatokban jönnek – akkor, amikor nem figyelünk rájuk. Például tegnap mentem egy találkozóra, és miközben mentem át a zebrán, kaptam egy üzenetet a belső hangomtól. Az üzenet arról szólt, hogy nem kell elmennem egy újabb öngyógyító tanfolyamra, hiszen már meggyógyítottam magam. Ideje, hogy a betegségről áthelyezzem a fókuszt valami másra, ami előrevisz. Ha elmegyek a tanfolyamra, az felesleges visszalépés. Ahogy ezt az „üzenetet” megkaptam, teljesen biztos lettem benne, hogy vissza kell mondanom a tanfolyamot.

A belső hangunk üzen álmainkban is. Azok a lelki blokkok, amik napközben elkezdtek oldódni bennem, az álmaimban is megjelentek, és tovább oldódtak. Régebben visszatérő álmom volt, hogy teherbe esek, de nem növekszik a hasam. Akkor nem foglalkoztam vele, pedig már ez is egy egyértelmű üzenet volt a tudatalattimból, hogy valami félelem, bizonytalanság van bennem az anyaságommal  kapcsolatban. Onnan tudom, hogy meggyógyultam, hogy most már nemcsak pocakkal láttam magam, hanem láttam a leendő gyerekünket is, ahogy az ölemben ült és átölelt. Olyan valóságos volt az élmény, hogy már cseppet sem félek. Tudom, hogy már kész vagyok az anyaságra, és a gyerekünk hamarosan jönni fog.

Dobd be a kérdést az univerzumba!

Soma Mamagésa Öngyógyító könyvében olvastam egy nagyon jó praktikát arra, hogyan hallhatjuk meg a belső hangunk üzeneteit. Soma azt javasolja, hogy tedd fel a kérdést, ami foglalkoztat, „dobd be az univerzumba”, majd engedd el, ne foglalkozz vele, ne agyalj rajta. Egyszer csak megérkezik a válasz, egy jel formájában. Ez olyan, mint amikor nagyon gondolkozunk egy szón, már ott van a nyelvünk hegyén, de mégsem jut eszünkbe. Akkor is ugyanígy szokott működni a dolog: amint elengedjük és nem agyalunk rajta, egyszer csak eszünkbe jut – észbe vesszük, észre vesszük, észrevesszük!

Pin It on Pinterest

Share This