Mindenkinek van egy lustábbik énje: amelyik nem kezd bele dolgokba, pedig tudja, hogy már itt lenne az ideje. Amelyik lassú, motiválatlan, kényelmes, és inkább az egyszerűbb utakat választja. És aki azt jelzi: valami nem oké, változtass!
Amikor a lustábbik énünk tör elő, annak jó oka van. Ahelyett, hogy rögtön elítélnénk magunkat, érdemes először az okoknak utánajárni. Velem is gyakran előfordul, hogy ez az énem győzedelmeskedik felettem, és pontosan tudom, mennyire pocsék érzés. Az elmúlt években sokat küzdöttem ellene, de időről időre mindig felbukkant. Aztán rájöttem, hogy nem küzdeni kell, hanem megérteni. De hogyan kezeljük jól ezt az oldalunkat, hogy ne akadályozzon minket a mindennapokban? Néhány pontban összegyűjtöttem, hogy nekem mi vált be.
- Ne küzdj ellene! Amikor előtör belőlünk a lustaság, sokszor az első reakciónk az, hogy elkezdjük szidni magunkat: „Nem igaz, hogy már megint miért vagyok ilyen lusta…” Ismerős? Gondolj bele, hogy esik az Neked, amikor más lehülyéz, lelustáz Téged. Felvillanyoz vagy földbe döngöl? Segít vagy hátráltat? Motivál vagy még jobban elveszi a kedved mindentől? Ugyanígy reagálsz arra is, amikor magadat szidod. Az önostorozás rengeteg energiát felemészt, és még annyira sem lesz kedved nekiállni a feladatoknak. Sőt, tudat alatt még próbálsz megfelelni annak a címkének, amit magadra aggattál: ha lusta vagy, akkor teljesen természetes, hogy nem csinálsz semmi hasznosat. Hiszen lusta vagy. Így indul be egy ördögi kör, amiből csak úgy tudsz kiszállni, ha abbahagyod önmagad becsmérlését és címkézését.
- Áss a mélyére! Amikor előbukkan a lusta éned, ne hessegesd el, hanem maradj vele. Add át a teljes lényedet a lustaságnak. Engedd át magadon. Maradj benne az érzésben. És közben figyeld meg magad: milyen ez a lusta én? Milyen érzések bukkannak fel, amikor átadod magad neki? Engedd bele magadat az érzésekbe is. Menj el egészen az érzés „legaljára”, mintha egy mély gödör fenekét keresnéd. Próbáld megérezni, milyen érzelem, milyen mélyen szunnyadó szükséglet rejtőzik a lustaságod mögött? Mi hiányzik? A lustaság mindig csak a felszín. Jó okunk van arra, hogy ezt a viselkedést választottuk. Keresd meg, mi a Te lustaságod igazi oka! Talán a túlzott stressz elől menekülsz így? Vagy félsz valamitől? Vagy talán valamilyen régi rossz élményt nem akarsz újra átélni? Járj utána!
- Add meg magadnak, amire szükséged van! Ha leástál a lustaságod mélyére, valószínűleg feljött egy szükséglet. Valami, amire nagyon vágysz, ami hiányzik, amit szeretnél megélni. Talán csak egy kis nyugalom vagy egyedüllét kellene. Talán csak egy kis „áramszünet”, hogy egy kicsit kiszakadj a mókuskerékből. Lehet, hogy azért menekültél a lustaságba, mert túl sok rajtad a nyomás. Persze még sok más oka lehet. Amint rájöttél, hogy milyen hiányt kompenzáltál a lustaságoddal, láss neki, és azon nyomban elégítsd ki a szükségletedet. Nem kell nagy dologra gondolni. Sokszor már az is elég, ha adsz magadnak fél órát, amikor valami olyasmit csinálsz, amihez kedved van. Utána garantáltan erőre kapsz. Engem például sokszor az tesz lustává, hogy belül nem vagyok rendezett. Nem tudom, hogy minek álljak neki, mert van sok különböző feladatom, és ez a belső rendezetlenség feszültséget szül bennem, ami elől a semmittevésbe menekülök. Ez a belső ziláltságom a környezetemre is kivetül, ezért úgy döntöttem, először magamat és a lakást rakom rendbe, hátha az hatással lesz a belső világomra is. Félretettem a sürgős dolgaimat, és rászántam az időt arra, hogy rendet tegyek magam körül. Ez megnyugtatott, és a lusta énem szépen a háttérbe húzódott – hiszen ami előhívta – a belső rendezetlenség – eltűnt.
- Képzeld el, hogy jó lesz! Sokszor az bénít le minket, hogy előre lefuttatjuk a fejünkben, milyen rossz lesz majd az adott dolog, amibe bele kellene kezdenünk. „Nincs kedvem hozzá…”, „A múltkor sem ment…”, „Utálom az ilyen feladatokat…”, „Olyan nehezen/lassan/nyögvenyelősen megy…” stb. Ilyen mondatokat forgatunk a fejünkben. Nem is csoda, hogy nincs kedvünk nekiállni. Mi lenne, ha inkább azt vetítenénk magunk elé, hogy milyen jó lesz majd, ha elkezdjük csinálni? Mi lesz jó benne? Hunyd le a szemed néhány másodpercre, és képzeld el magad, amint azt csinálod, amihez addig nem volt kedved, és lásd, hogy tulajdonképpen jó érzés elkezdeni valamit. Jó érzés csinálni, tenni valamit, aktívnak, hasznosnak lenni. Ahogy az előző monológgal elvettük a saját kedvünket az adott dologtól, úgy a fordítottjával meghozhatjuk. Így működünk. A gondolataink óriási hatalommal bírnak felettünk. Jó, ha ezt tudjuk, és ügyesen bánunk velük.
- Kezdd el! „Evés közben jön meg az étvágy” – szokták mondani. Ez igaz a „nemszeretem” feladatokra is. Ahelyett, hogy azon pörögnél, miért lesz rossz neked, és miért nincs kedved hozzá, egyszerűen csak kezdd el. Tedd meg a legelső apró, pici lépést, ami kimozdít a semmittevésből. Ez bármi lehet. Az is elég, ha első körben csak tíz percig csinálod, aztán utána megjutalmazod az erőfeszítéseidet valamivel. De az is lehet, hogy közben belelendülsz. Volt már olyan, hogy nagyon nehezen kezdtél el valamit, aztán amint elkezdted, egyre könnyebben ment? Na ugye… J Hiszen az aktivitás az aktivitást erősíti, a punnyadás pedig a passzív énedet.
- Teremtsd meg az ideális körülményeket! Azzal is kedvet csinálhatsz magadnak valamihez, ha időt és energiát szánsz rá, hogy olyan körülményeket teremts, amiben jól érzed magad! Ha nem szeretsz takarítani, de imádsz zenét hallgatni és táncolni, akkor takaríts a kedvenc zenéidet bömböltetve, néhány táncmozdulattal kiegészítve. J Vagy mennyivel jobb érzés úgy tanulni, hogy megfőzöd a kedvenc teádat, kiteszel magadnak egy kis nasit, beteszel valami lágy zenét és meggyújtasz egy füstölőt. Ez csak egy példa, mindenkinek más jelenti az ideális körülményeket. A lényeg, hogy vedd a fáradtságot arra, hogy megteremtsd őket. Ha Te jól érzed magad, akkor a lusta éned is elvonul majd a háttérbe, mert átveszi a terepet egy másik én-részed: aki jól érzi magát, és ettől életerős, energikus.
- Merülj el teljesen abban, amit csinálsz! Gyakran azért nem kezdünk el valamit, mert tele vagyunk félelmekkel, aggodalmakkal. „Mi lesz, ha nem jól sikerül?” „Mi van, ha nem leszek kész időre?” „Azt sem tudom, hova kapjak.” stb. Ezek a belső monológok bénítóan hatnak ránk. Ráadásul vagy a múltról, vagy a jövőről szólnak. A legjobb fegyver ellenük, ha visszatérünk a jelenbe, és csakis arra koncentrálunk, amit épp csinálunk, és teljes lényünket átadjuk az adott tevékenységnek. Annyira elmerülünk benne, hogy megszűnik tér és idő, és eggyé válunk azzal, amit csinálunk. Ezt nevezte el Csíkszentmihályi Mihály flow-élménynek. Ha sikerül tökéletesen belemerülnünk valamibe, akkor a lusta énünk teljesen eltűnik még a látókörünkből is. Ehhez nem kell más, mint koncentráció és tudatos jelenlét. Miközben csinálsz valamit, ne azon gondolkodj, mit nem csináltál még, és mit lehetne még tenni, hanem teljesen vessz el abban, amiben éppen benne vagy. Olyan élmény lesz, mint amikor gyerekkorodban belemerültél a játékba, és megszűnt a külvilág. Ugye, milyen jó volt? A tevékenységre való fókuszálással bármikor előidézhetsz magadnak flow-élményeket.
