Egy éves lett a vállalkozásom. Tartalmasan telt ez az egy év: sok-sok kliens engedett be a világába, számos workshopot tartottam, ahol én magam is töltődtem a résztvevők aha-élményeitől, lelkesedésétől. Lett egy új hivatásom is: szomatodráma játékvezető lettem. Azzal a módszerrel segítek másoknak, amivel én is gyógyítom magam szinte folyamatosan: kivetítem a térbe a testemet, testrészeimet, szerveimet, és igenis szóba állok velük, mert náluk jobban senki sem tudja, mire van szükségem ahhoz, hogy boldog és egészséges legyek.

Tegnap a Nők Lapja Cafén találkoztam egy levéllel. A „Mindennapi önfejlesztés” workshopom egyik résztvevője a blogjában megjelentette azt a levelet, amit a workshop egyik feladataként írt meg. Azt kértem tőlük, hogy írjanak levelet a saját testüknek: írják meg neki a vele kapcsolatos érzéseiket. Van-e valami, amiért haragszanak, neheztelnek rá? Mit szeretnek, és mit nem szeretnek benne? Nagyon nagy felismerés volt számára, hogy eddig azért nem támogatta a teste abban, hogy anyává váljon, mert ő haragudott rá. Nem is tudott róla, hogy mennyire. Miközben írta a levelet, felébredt benne az együttérzés a teste iránt, és teljesen új alapokra helyezte kettejük kapcsolatát. Majd’ kiugrott a szívem örömében, amikor ezt elolvastam. A legnagyobb boldogság, amikor hozzájárulhatok ahhoz, hogy egy emberben változások induljanak el, és ez most úgy érzem, sikerült!

Van egy álmom: szeresse a testét minél több ember!

Rögtön eszembe jutott az is, hogy ebből lehetne egy kezdeményezést indítani. Írjon levelet minél több ember a testének! Vegyük fel újra a kapcsolatot a testünkkel, hiszen ez a legfontosabb kapcsolat az életünkben! Ha vele  jó viszonyt ápolunk, jó viszonyt ápolunk önmagunkkal, és ez maga a boldogság! Szeretném, ha a testünkkel való aktív kommunikáció a mindennapjaink részévé válna. Ezért most egy akciót hirdetek: Írj levelet a testednek, és küldd el egy részletét vagy akár a teljes levelet az info@bodyandlife.hu-ra 2016. december 31-ig. A beküldők között kisorsolok egy ingyenes segítő beszélgetést.

Íme az én levelem:

„Kedves Testem! Köszönettel és hálával tartozom Neked azért, hogy velem vagy, és minden nap elkísérsz. Tudom, néha nem jól bánok veled. Néha nem figyelek rád, néha elhanyagollak. De fontos, hogy tudd, akármit is tettem vagy nem tettem Veled az elmúlt közel 30 évben, legbelül mindig nagyon szerettelek! Olyan vagy nekem, mintha a gyermekem lennél. Ártatlan vagy, szép vagy, romlatlan vagy. Nem lehet téged nem szeretni. A kapcsolatunk az elmúlt két évben mélyült el igazán. Sok idő kellett, hogy rádöbbenjek, mennyire szeretetreméltó vagy. Remélem, érzed, hogy fontos lépéseket tettem meg feléd! És bár tudom, hogy még mindig van hova fejlődnünk közösen, kérlek, tarts ki mellettem ezen az úton! Be fogom bizonyítani, hogy én is hű társad tudok lenni – ahogy te mindig is az voltál nekem. Köszönöm a jelzéseidet! Minden tüneted, fájdalmad számomra egy útmutatás. Ígérem, hogy figyelek rád és hallgatok rád! Tudom, hogy nem véletlenül produkálsz tüneteket. Mindig nyomós okod van rá. Ígérem, hogy bízom benned, és elsősorban benned bízom! Tudom, hogy mindig képes vagy arra, hogy meggyógyulj, hogy regenerálódj, és ehhez leginkább rám van szükséged. Igyekszem minél többet kommunikálni Veled, mert tudom, hogy együtt fantasztikus csapat vagyunk! Szeretlek és tisztellek, amíg csak élsz! Szeretettel: Aliz”

Shares

Egyéni konzultációk

Egyéni konzultáción is a szomatodráma módszerével foglalkozunk a témáddal. Az alapelv ugyanaz, mint a csoportos játéknál. Ahelyett, hogy csak beszélgetnénk valamiről, kivetítjük a térbe mindazt, ami benned zajlik. Meg tudod jeleníteni a betegségedet, tünetedet vagy egy adott elakadáshoz kapcsolódó érzéseidet, élményeidet. A belső világoddal való találkozás, kommunikáció segít a gyógyulásban/változásban.

Csoportos programok

Ismerkedni, találkozni, kommunikálni mindazzal, ami bennünk zajlik – röviden így tudnám jellemezni a szomatodrámát. A módszer maga egyszerű, mégis bonyolult lelki folyamatokba enged betekintés. Játékos, élményszerű, mégis nagyon mélyreható. A gyógyító játék segítségével rövid idő alatt ott találhatjuk magunkat életünk legfontosabb, legmeghatározóbb jeleneteinél, és lehetőségünk nyílik elhárítani az akadályokat a gyógyulásunk/fejlődésünk útjából.

Egyéni konzultációk

Mit üzen a női betegségem?

Babát szeretnék!

Mit üzen a tested?

Önismeret, önbizalom, önszeretet

Csoportos programok

Szomatodráma-nap

Szomatodráma-nap Zalaegerszegen

Tünetbe zárt sorok - Női elvonulás

Iratkozz fel hírlevelemre

Iratkozz fel a hírlevelemre, és letöltheted az "Önkritikától az önszeretetig" c. munkafüzetet. Miután megadtad az adataidat, a rendszer átirányít egy aloldalra, ahol le tudod tölteni a munkafüzetet.

Elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre

Pin It on Pinterest

Share This