Egyéni konzultáción is a szomatodráma módszerét használom. Az alapelv ugyanaz, mint a csoportos játéknál. Ahelyett, hogy csak beszélgetnénk valamiről, kivetítjük a térbe mindazt, ami benned zajlik. Meg tudod jeleníteni a térben a betegségedet, tünetedet vagy egy adott elakadáshoz kapcsolódó érzéseidet. Terapeutaként fel tudok venni különböző szerepeket, meg tudok jeleníteni belőled valamit: egy érzésvilágot, egy én-részt, egy viszonyulást valamihez vagy valakihez.
Szerepből kihangosítom az érzéseimet, visszatükrözök benned zajló folyamatokat. Már annak is óriási ereje van, hogy kívülről rálátsz önmagadra, a belső világodra. Nagy aha-élményeket tud okozni, amikor valaki más szinte szóról szóra elmondja azokat az érzéseket, amelyekre addig nem láttál rá ilyen tisztán.
A találkozás és a kommunikáció gyógyít
A belső világunkkal, az érzéseinkkel való személyes találkozásnak átalakító ereje van. A találkozás felébreszti az önmagunkkal való együttérzést, ami sokszor már önmagában is elég ahhoz, hogy a változás, a gyógyulás elinduljon.
A találkozáson túl lehetőséged nyílik az aktív párbeszédre is „önmagaddal”. Egy adott pillanatban beléphetsz a játékba, és ott, helyben alakíthatod, formálhatod azt, hogy hogyan bánsz önmagaddal, hogyan reagálsz bizonyos helyzetekre. Kikísérletezhetsz új viselkedésformákat, és kialakíthatsz egy új, szeretettelibb kapcsolatot saját magaddal.
Időnként tárgyakat is használunk arra, hogy kivetítsünk valamit, ami benned zajlik. Találkozhatsz és beszélgethetsz életed azon szereplőivel, akiknek valamilyen módon köze lehet a betegségedhez vagy elakadásodhoz. Kimondhatsz soha ki nem mondott szavakat, mondatokat, rendezheted a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikkel lezáratlan ügyed van. Mindezt egy biztonságos térben, a belső világod színpadán teheted meg, ezáltal átírhatod, újraírhatod a betegséget vagy elakadást okozó történeteidet.
Hogyan hat?
Tapasztalataim szerint a gyógyulás kulcsa a szeretetteli odafordulás és kommunikáció mindazzal, ami bennünk zajlik. Ha kíváncsian rá tudunk nézni a belső világunkra, és találkozunk az érzéseinkkel, az önmagában is el tudja indítani a gyógyító folyamatokat. A változáshoz a legszükségesebb lépés, hogy találkozzunk azzal, ami van. Ne túl akarjunk lenni valamin, ne javítgatni akarjuk magunkat minden áron, ne azonnal megoldásra törekedjünk, hanem egyszerűen lépjünk kapcsolatba a jelenlegi érzéseinkkel. Ez tudja tovább gördíteni az elakadt folyamatokat, így tudunk kikerülni a berögzült viselkedésmódjaink csapdájából, és tudatos döntéseket hozva visszaszerezni az irányítást az életünk felett. A játék során szerzett élmények még sokáig – akár hetekig – tovább dolgozhatnak bennünk, hozhatnak újabb felismeréseket, elindíthatnak bennünk újabb folyamatokat, amelyek a gyógyulás felé visznek. A változás és a gyógyulás tehát „mellékhatásai” az érzéseinkkel való találkozásnak.
Hány alkalom szükséges?
Egy alkalom is egy kerek egész: rápillantunk valami fontosra a belső világodban, aminek köze lehet a betegségedhez, elakadásodhoz. Van, amikor már egy játék is azonnali tünetenyhülést vagy megszűnést hoz magával. Ugyanakkor a legtöbb betegség és elakadás hosszú idő alatt alakul ki, így egy-egy témának több rétege is lehet, amivel érdemes foglalkozni. A klienseimre szoktam bízni, hogy hányszor jönnek. Ha a játék elindít valamit, és felmerülnek újabb megválaszolatlan kérdések, akkor hasznos lehet újra játszani. Van, aki önismereti útként tekint a szomatodrámára, és ahányszor felmerül egy-egy téma az életében, amivel kapcsolatban szeretne tisztábban látni, eljön játszani egyet.
Mit kapsz az egyéni konzultációtól?
- lehetőséget arra, hogy találkozz a mélyben, tudattalanul zajló folyamataiddal
- kommunikációba léphetsz a testeddel, tüneteddel, betegségeddel, önmagaddal
- újraírhatod azokat a történeteket, amelyek eddig megbetegítettek vagy nem jó irányba terelték az életedet
- mélyül az önismereted és az önszereteted
- elindulhatsz a gyógyulás útján – testi és lelki értelemben is
Különösen ajánlom Neked, ha…
- testi tüneted, betegséged van, és szeretnél rálátni a lelki hátterére
- testi tüneted nincs, de elakadtál az életedben
- jobb viszonyt alakítanál ki önmagaddal
- fejlődnél az önismeret, önszeretet, önbizalom terén
- kommunikációba lépnél a betegségeddel és/vagy érzelmi folyamataiddal
- szereted a cselekvésorientált, élményalapú önismereti módszereket
Ha szeretnél jönni szomatodráma alapú egyéni konzultációra, vedd fel velem a kapcsolatot, és rugalmasan, általában 1-2 napon belül tudunk időpontot egyeztetni.
A konzultációk helyszíne: Hétholdház – 1024 Budapest, Lövőház u. 24., félemelet 1., 1-es kapucsengő