Tegnap megnéztem a Hatszín Teátrumban a Second life, avagy kétéletem című darabot. Az alkotók eljátszanak a gondolattal, hogy mi lett volna belőlük, ha másképp alakul az életük. Több különböző síkon, párhuzamos univerzumokban játszódik a történet, és megelevenedik a szemünk előtt, mennyi különböző forgatókönyve lehet egy ember életének attól függően, hogy milyen döntéseket hoz, és merre indul el. Egyszerre volt végtelenül szórakoztató és nagyon mély, elgondolkodtató a darab.

Az egyik szereplő az egyik univerzumban, az egyik lehetséges forgatókönyv szerint pap volt, és beszélt arról, hogy hol van az Isten. Ezt mondta: Isten testesül meg akkor, amikor a műtős megsimogatja az arcodat, mielőtt elaltatnak. Isten jelenik meg, amikor a legelkeseredettebb állapotodban a kórházi szobatársad a házi kolbászával kínál, és minden baja ellenére örül az életnek. Isten van jelen akkor is, amikor bárkitől, akár ismeretlentől egy jó szót, kedvességet kapsz. Isten ott van bennünk, mindenkiben. Nem véletlen, hogy a héber „Jahve” (Isten) szó azt jelenti: „aki mindig itt van, aki mindig itt lesz”.

Kapcsolódni a bennünk élő istenivel

A bennünk élő Isten nem más, mint a színtiszta szeretet. Mindenkiben ott van a szeretetre való képesség, csak nem mindig működtetjük. Emberi játszmák, harcok, csatározások, konfliktusok szennyezik be a kapcsolatainkat, és a hétköznapokban legtöbbször az emberi, gyarló oldalunkra vagyunk hangolva. Sokszor ez a működésmód megy könnyebben, zsigerből, de attól még mindezek mélyén ott szunnyad a szeretetre való képességünk, amit bármikor felébreszthetünk magunkban, ha úgy döntünk.

Amikor szeretünk, a bennünk élő Istennel kapcsolódunk. Vagy ha úgy tetszik, a lelkünkkel, az igazi önmagunkkal. Amikor ezt az oldalunkat működtetjük, szeretjük magunkat, a világot és a többi embert. Eltűnik a kritika, az ítélkezés, és egyszerűen csak kiárad a bennünk lévő szeretet. „A világ van, rossz és irreális. Isten nincs, jó és reális” – fogalmazott keserűen Simone Weil. Ebben a légkörben éljük a mindennapjainkat. Mi lenne, ha ráébrednénk arra, hogy Isten létezik csak igazán, és mindaz, amit a világban működtetünk, csak rossz szokások végtelen sora, irreális szenvedésekké duzzadva?

Kapcsolódni a másikban lévő istenivel

Amikor valakit nagyon tisztán szeretünk, a benne élő istenivel lépünk kapcsolatba. Persze látjuk benne az embert is – a gyarlóságait, a gyengeségeit, a hibáit -, mégsem ítélkezünk fölötte, mert a szeretetünk sokkal erősebb. Ha valakivel ilyen isteni kapcsolatban vagyunk, elsősorban egymás lelkét érzékeljük, nem a személyiségét és a viselkedését. Ezért nincsenek közöttünk játszmák, konfliktusok, nem viselünk álarcokat. Nincs miért, mert a színtiszta szeretet mindent felülír, amitől egy nem isteni kapcsolatban félnünk kellene: itt nincs megítélés, hibáztatás, bűntudat, harag, féltékenység, irigység, és az ezek köré épülő játszmák sincsenek. A színtiszta szereteten alapuló kapcsolatban elfogadás van, összetartozás-élményünk van, és erőt kapunk ahhoz, hogy még jobban működtessük a bennünk lévő isteniséget.

A szeretetre hangolódni döntés kérdése

A belső világunkat hasonlíthatjuk egy rádióhoz is. A minket ért ingerek tekergetik a csatornaválasztót, és sokféle „adásra” ráhangolódhatunk: van, amikor a gyűlölet, máskor a harag vagy a féltékenység hullámhosszán vagyunk. Ilyenkor minden gondolatunkat és cselekedetünket az határozza meg, hogy épp milyen adást fogtunk be a „rádiónkon”. Ha korán reggel felidegesít a párunk, úgy ülünk be az autóba, hogy mindenkiben ellenséget látunk. Ledudáljuk azt, aki bejön elénk, esetleg bunkón szólunk a boltban a pénztároshoz is. De fordítva is igaz: ha épp jó kedvünk van, át tudnánk ölelni a világot, pénzt adunk a hajléktalannak, és szívességet teszünk a szomszédnak.

Jó, ha tudjuk, hogy a „csatornaválasztó gomb” nem csak automatikusan működhet, hanem mi is beállíthatjuk azt a csatornát, amelyiket szeretnénk. Dönthetünk tudatosan a szeretet mellett, ráhangolódhatunk a bennünk lévő istenire bármikor, a nap bármely pillanatában. Ha így döntünk, még több jóérzés és szeretet tölti be az életünket, és megtapasztalhatjuk, hogy bármilyen is a világ – sokszor rossz, irreális -, Isten mégiscsak létezik, jó és reális.

Pin It on Pinterest

Share This