Sok olyan párkapcsolat van, ahol a nő gyengéd, odaadó és érzékeny, a férfi pedig két lábbal a földön álló, stabil, erős és gyakorlatias. Nem véletlenül találnak egymásra: a nő támaszra, biztonságra és erőre vágyik, a férfi pedig keresi az ellenpólusát, akit védelmezhet, támogathat, és aki az érzékenységével üde színeket visz az alapvetően stabil, kiszámítható életébe. Ez így nagyon ideálisnak is tűnik, és a legősibb férfi-nő kapcsolati dinamikát írja le. Mégis, amilyen szép, annyira nehéz és kihívásokkal teli is lehet egy ilyen kontrasztos párkapcsolat.
Mintha más bolygóról érkeztünk volna
John Gray híressé vált könyve, „A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról” nagyon szemléletesen leírja a nemek közötti, sokszor áthidalhatatlannak tűnő különbségeket. Néha tényleg azt érezhetjük, hogy egy világ választ el minket egymástól, és szinte nincsenek is közös pontok. Különösen igaz ez egy „nagyon nő” és egy „nagyon férfi” kapcsolatára. Annyira másképp működünk, mintha nem is ugyanabból a fajból származnánk.
Például a nő szeret sírni, megéli az érzéseit, szeret beszélni is róluk, a férfi pedig nem tud mit kezdeni ezzel. Ő sokkal inkább a cselekvésben, a megoldási stratégiák kigondolásában van otthon. Mivel az érzelmeket nem lehet „megoldani”, ezen a téren mit sem ér az aktív cselekvés, a férfi rosszul érezheti magát, ha a nő érzelmi viharaival, mélypontjaival találkozik. Tehetetlenséget él át. Akar segíteni, de nem tud – legalábbis azokkal az eszközökkel nem, ahogy szeretné. Mert a nő másképp működik. Amikor szomorú, nem arra vágyik, hogy a megoldásban segítsék vagy felvidítsák, hanem szeretné kisírni magát. Ha a párja ezt nem hagyja neki, hanem megoldási javaslatokkal bombázza, a nő azt érzi, hogy őt nem értik meg, és nem tartják tiszteletben az érzéseit. Mivel egyikük sem érzi jól magát ebben a helyzetben, elindulhat egy érzelmi eltávolodás kettejük között, ami veszélybe sodorhatja a kapcsolatot.
A párkapcsolattól a 21. században már azt is várjuk, hogy baráti dimenzió is megjelenjen benne. Vágyunk arra, hogy a különbségek dacára megtaláljuk egymással a közös hangot, legyenek közös élményeink, és jókat tudjunk beszélgetni. Ez egyáltalán nem lehetetlen egy „nagyon nő” és egy „nagyon férfi” kapcsolatában sem, csak ismernünk kell, hogyan működik a másik. A fenti példánál maradva: ha a férfi megérti, hogy a párjának a nehéz helyzetekben meghallgatásra és megértésre van szüksége tanácsadás helyett, megtanulhatja visszafogni magát az ilyen helyzetekben, és hagyni, hogy a nő kisírja, kipanaszkodja magát. Ha a nő rádöbben, hogy a férfi azért próbál a megoldásra törekedni, mert nem ért az érzelmek nyelvén, és a maga módján próbál segíteni, nem fog ingerülten reagálni a próbálkozásaira. Szükség van arra is, hogy mindketten kifejezzék egymás felé az igényeiket és az érzéseiket. Ha megvan a kölcsönös tisztelet és szeretet, az őszinte beszélgetés helyrebillentheti a dolgokat. Beszélgetés nélkül viszont akaratlanul is belesodródhatunk játszmákba, amelyek megmérgezik a kapcsolatot.
Belebetegszem vagy megnevelem
Az ilyen párkapcsolatokban általában a nő érzelmi jóllétén múlik mindkettejük jólléte. A férfi akkor érzi magát boldognak, ha azt látja, hogy a párja jól van. Amint a nő mélypontra kerül, mindketten kibillenhetnek. Ennek sokszor az az oka, hogy a férfi nem tudja aktív cselekvéssel megoldani a helyzetet, ezért tehetetlenséget érez. Ebbe a tehetetlenségbe akár bele is betegedhet fizikailag is. Ott lenne az erő, a tettvágy, de ebben a helyzetben ezeknek nem tudja hasznát venni. Az érzelmi átélés, együttérzés, amire a nő vágyna, meg sokszor hiányzik a racionális, lineárisan gondolkodó, aktív cselekvésre hangolódott férfiakból.
A másik gyakori forgatókönyv, hogy a gyenge nő-erős férfi viszonya észrevétlenül átcsúszik gyerek-szülő kapcsolatba. A nő is tudattalanul felvehet egy gyerek-szerepet, amikor túlzottan a férfi erejére, védelmezésére számít, és a saját erejéről elfeledkezik. (Például hagyja, hogy a férfi intézzen minden hivatalos ügyet, és neki fogalma sincs a dolgok működéséről.) A férfi pedig önkéntelenül is átválthat szülőbe, aki az erejével, a határozottságával, a racionalitásával, a tanácsaival a párja fölé kerekedik, és egy felsőbb rendű pozícióból lekezeli, meg akarja nevelni őt („Úgysem tudsz beparkolni….úgysem találsz oda…Ha én nem lennék, elvesznél…”- ilyen és hasonló üzenetekkel kezelhet le egy férfi egy nőt, még ha nem is szándékosan teszi.) Ez egy játszma, ami ha sokáig fennmarad, megöli a szenvedélyt és az intimitást, hiszen ez már innentől nem igazi férfi-nő kapcsolat, hanem egy torz, szereptévesztésen és alá-fölé rendeltségen alapuló szülő-gyerek viszonyulás.
Alkossunk közös halmazt is!
A párkapcsolat a legelején azért jön létre, mert mind a két fél valami olyat tud adni a másiknak, amire nagy szüksége van. Mert kölcsönösen kiegészítik egymást. Az „ellentétek vonzzák egymást” elv azonban nem elég egy jól működő párkapcsolathoz. Az együttműködéshez az is elengedhetetlen, hogy a két fél – bármennyire egymás ellenpólusai is -, bizonyos pontokon képesek legyenek összefonódni, és legyenek közös halmazok is kettejük között. Attól függetlenül, hogy másképp működnek, jó, ha vannak közös ügyeik: hobbik, barátok, célok…, és a közös halmazba tartozó tevékenységekre is időt szentelnek. Vagy akár nyitnak egymás világa felé. A spiritualitás iránt érdeklődő nők racionális beállítottságú párja például – ha magától nem is menne el ilyen irányba -, a párja iránt érzett szeretetből valamennyire mégis nyithat efelé. Ugyanez fordítva is igaz: ha a nőt egyáltalán nem érdeklik a harckocsik vagy a repülőgépek, elmehet egy ilyen kiállításra a párjával azért, hogy kicsit megismerje az ő világát. Ez nem önfeladást vagy kényszerű alkalmazkodást jelent, hanem a szeretet legszebb megnyilvánulása lehet. „Szeretlek annyira, hogy kíváncsi vagyok Rád, a Te világodra még akkor is, ha nagyon távoli az enyémtől…”
Hogy lehet egység a különbözőségből?
Abból is lehet tudni, hogy két ember szereti egymást, hogy tudnak hatni a másikra. Bármennyire távol áll egymástól a gondolkodásmódjuk, a világlátásuk, és az, ahogy kezelik a helyzeteket, nem elítélik a másikat, hanem megpróbálnak tanulni tőle. Hiszen pont azért választották párjukul, mert valamiben nagyon jó, amiben ők kevésbé.
Egy érzékeny, ábrándozó nőt például lenyűgözhet a párja gyakorlatiassága, stabilsága, kibillenthetetlensége. Egy erős, határozott férfit pedig ámulatba ejthet egy nő ezerszínű érzelemvilága, lágysága, gyengédsége. Mindkét fél tanulhat valamit a másiktól, de semmiképpen sem úgy, hogy a változás ki legyen kényszerítve, a másik orra alá dörgölve, elvárás formájában. „Miért nem vagy megértőbb?” „Miért nem vagy gyakorlatiasabb?” Ilyen és hasonló számonkéréseket vethetünk oda egymásnak. A fejlődés kulcsa sosem az elvárás, hanem a türelem és a példamutatás. Ha szeretjük egymást, úgyis azon leszünk, hogy jók legyünk egymásnak. Arra törekszünk, hogy a másiknak jó legyen. De ehhez nem kell feladni magunkat, és úgy működni, ahogy ő, vagy elvárni, hogy ő olyan legyen, mint mi vagyunk. Bőven elég, ha ismerjük és tiszteletben tartjuk az ő világát.
Ha rádöbbenünk arra, hogy valójában milyen jók vagyunk együtt, és van egy mély, lelki kapcsolat kettőnk között, akkor csodálatos párkapcsolattá válhat a viszonyunk, bármennyire ellentétesek vagyunk is. Mindig meghatódom azon, hogy a szeretet ereje mennyivel elsöprőbb, mint a különbözőségek okozta konfliktusok és feszültségek. Az csak a felszín. Ha van a mélyben szeretet egymás iránt, és visszatalálunk ehhez az érzéshez, megtalálhatjuk a kapcsolatunkban rejlő óriási erőforrásokat és lehetőségeket, és a nehézségeken is könnyedén átlendülhetünk. Eljuthatunk egy szép összetartozás-és egységélményhez, ahol mindenki önmaga lehet, és egymást tiszteletben tartva és támogatva külön-külön és együtt is kiteljesedhetünk.
Programajánló!
Ha Téged is foglalkoztat, hogy hogyan érezheted jól magad Nőként akár a párkapcsolatodban, akár az életed egyéb területein, gyere el a közelgő 3 napos szomatodrámás női elvonulásunkra, amit május 17-19-ig tartunk Bölcskén, a Szent András Kastélyban. Bővebb infó: https://bodyandlife.hu/kezdolap/csoportos-foglalkozasok/szomatodrama-noi-elvonulas/
