Amikor eljön valaki szomatodrámára, általában onnan indulunk, hogy valami fáj, valami nem oké. Gyakran testi tünetek is vannak, de nem tudjuk pontosan, hogy mi az a belső konfliktus, amire a testünk fel akarja hívni a figyelmet.
A gyógyító játékban aztán szép lassan kirajzolódnak olyan helyzetek, szituációk, amelyek az életünkben is megjelennek. Konfliktusok emberekkel, önmagunkkal, amelyeket nem tudunk megnyugtató módon kezelni.
Ehelyett sokszor játszmákba bocsátkozunk. Nem azt mondjuk ki, amit érzünk és gondolunk, hanem szerepeket veszünk fel, és az álarc mögé elbújva, egymást manipulálva próbáljuk elérni a célunkat.
A szomatodráma játékokban nem a játszmák szintjén nyilvánulunk meg, hanem arra látunk rá, mi van az álarcokon, szerepeken túl. Melyek azok az érzések, amelyeket nem merünk érezni, melyek azok a szavak, amelyeket nem tudunk kimondani…
Rendkívüli módon tisztító és felszabadító tud lenni, ha végre őszinték vagyunk saját magunkkal. Ha a megszokott, jól bejáratott szerepek felvétele helyett végre azt mondjuk ki, ami van, amit érzünk. Az érzéseinkkel, a lelkünkkel való kapcsolat, az őszinteség és a szeretetteli figyelem, amit a minket foglalkoztató témáknak szentelünk, gyógyít. Nemcsak minket, hanem a szűkebb és tágabb környezetünket is.
