Él bennünk a vágy, hogy megfejtsük, vajon miért alakult ki nálunk egy betegség, egy tünet, egy nehézség. Abban bízunk, hogy ha megértjük, mi a probléma oka, és változtatunk valamin, akkor meg is tudjuk oldani. Ez sokszor így is van.
Számtalan olyan gyors gyógyulástörténetet tudnék mesélni a saját szomatodrámás praxisomból, amikor valaki eljött, játékosan, élményszerűen foglalkoztunk a témájával, és rálátott valami fontosra, ami a nehézsége mögött állt. Ott azonnal oldódott, átíródott, átkereteződött benne valami, és a panaszai is szinte rögtön elmúltak.
Nemrég egy fiatal nő azért keresett meg, mert nem jött össze nekik a baba, és PCOS-e is volt. Az egyéni konzultáción játékosan, a szomatodráma eszközeivel megjelenítettünk valamit a belső világából, és rádöbbent, milyen belső konfliktusok akadályozták őt az anyává válásban. Úgy ment el, hogy érezte: összeállt neki a kép, megnyugodott, és szinte biztos volt benne, hogy most már sínen van. Rá pár napra boldogan írta, hogy teljesen elmúltak a PCOS-okozta csúnya, gennyes pattanásai, néhány hét múlva pedig azt is megtudtam, hogy a játékunk után a következő adandó alkalommal megfogant, és boldog kismama.
Ugyanakkor nem minden nehézség ilyen természetű. Van, amikor nem lehet egy vagy több okot találni, ami ha megoldódik, utána megszűnik a probléma. Sokszor egy-egy betegség vagy termékenységi probléma hosszú évekig fennáll, és úgy tűnhet, hogy bármit teszünk, bármin változtatunk, nem érjük el a vágyott állapotot.
Végigmenni az úton
Ilyenkor nem az okok után érdemes kutatni, hanem elfogadva az út nehézségeit megtanulni belőle a leckéinket. Az évekig húzódó nehézségek arra hivatottak, hogy tanítsanak minket. Az akadályok, a mélypontok, a kihívások mind arra hívnak, hogy valami fontosat tanuljunk magunkról, az életről. Ezek azok a büntetésnek álcázott áldások, amelyeken ha keresztülmegyünk, jobbá, erősebbé, életrevalóbbá válunk.
Ha ilyen nehézségben vagyunk benne már évek óta, ne az okok keresésére fordítsuk a figyelmünket, hanem menjünk együtt azokkal a kihívásokkal, amelyeket ez a téma hoz az életünkbe. Engedjük meg magunknak a mélységeket, ne akarjunk azonnal túllenni rajtuk, és ne a végeredmény, a vágyott állapot lebegjen csak a szemünk előtt.
Ne a saját akaratunkat akarjuk minden áron keresztülvinni, hanem tartsuk tiszteletben az élet alapvető természetét: hogy nincs minden a fennhatóságunk alatt. Koránt sem tudunk mindent az akaratunk szerint alakítani, befolyásolni, irányítani. Az, hogy valaki meggyógyul-e vagy sikerül-e megfogannia, nem pusztán a mi kompetenciánk. Sokkal magasabb szinteken dől el mindez.
A legtöbb, amit tehetünk, hogy kivesszük a saját részünket ebből az egészből. Megtesszük, amit tudunk, megtanuljuk a leckéinket, és a végeredményt rábízzuk az életre. Működik egy nálunk nagyobb erő, ami láthatatlanul, de bölcsen mozgatja életünk szálait. Bízhatunk abban, hogy ha nem elkeseredetten küzdünk a sorsunk ellen, hanem bízunk ebben a nagyobb bölcsességben, meg fogjuk kapni mindazt, amire szükségünk van: lehet, hogy nem úgy és nem akkor, ahogy elképzeltük, hanem akkor, amikor a tanulási-fejlődési-erősödési utunk eljutott egy olyan stádiumába, amikor az élet megajándékoz minket azzal, amire olyan sokáig vártunk.
