Ha van egy betegségünk, dönthetünk úgy is, hogy elmegyünk orvoshoz, és csak a tüneteket kezeljük, kezeltetjük. Ez is egy járható út, és vezethet szép eredményekre. Meggyógyulhatunk, elmúlhatnak a panaszaink. A sikeres kezelés után aztán folytathatjuk az életünket, ahol abbahagytuk. És ez többnyire így is szokott lenni: visszarendeződünk a régi kerékvágásba, és semmin sem változtatunk – legfeljebb ideig-óráig odafigyelünk az életmódunkra.
Egy másik, rögösebb és kihívásokkal telibb út, ha úgy döntünk, megnézzük, mire akar tanítani minket az élet egy-egy betegség által. Ha nem csak a felszínnel – a tünetekkel – foglalkozunk, hanem utánajárunk, mi van a mélyben. Ez persze kockázatokkal és mellékhatásokkal is jár. Például találkozhatunk fájdalmas érzésekkel. Szembesülhetünk azzal, hogy mindaz, amit eddig felépítettünk – az életünk, a személyiségünk, a kapcsolataink – nem olyan biztosak, adottak és magától értetődőek, mint hittük.
Ha valaki vállalja ezt a kockázatot, a következő mellékhatásokra számíthat: gyógyító könnyek, felismerések, újrarendeződések. A gyengeségeinkkel való bátor szembenézés „mellékhatása” az is, hogy fokozatosan, lépésről lépésre, az önismeret ösvényén haladva közeledünk egy belső erőhöz, tartáshoz, ami egyre inkább ellenállóvá tesz minket az újabb betegségekkel szemben. Ez egy olyan gyógyszer, ami az egész lényünket gyógyítja, és nem csak a tüneteket kezeli.
