Egyéni konzultációkon többször is előkerült mostanában a bajban való összekapaszkodás témája. Egy-egy betegség vagy termékenységi probléma sok mindenre tanít, például arra is, hogy tudunk-e, merünk-e segítséget kérni, megosztani a bánatunkat a hozzánk közel állókkal, vagy inkább magunkba zárjuk, és próbálunk mindent egyedül megoldani.
Sokszor találkozom azzal, hogy bár ott lenne egy melegszívű, támogató társ valaki mellett, mégsem valósul meg a valódi érzelmi közelség, mert az egyik fél félti a másikat, nem akarja terhelni a saját szomorúságával. A szomatodráma-játékokban viszont szépen kirajzolódik, hogy a másiknak ez nem teher. Egy szeretetkapcsolatban inkább az jelent terhet, ha az egyik fél úgy érzi, kimarad valamiből, és nem tudja, hogy pontosan mi a baja a párjának.
Közel lenni jó
Miért húzunk falakat magunk köré? Talán mert sokat csalódtunk, talán mert azt tanultuk meg, hogy segítséget kérni a gyengeség jele, talán mert az a hiedelmünk, hogy akkor vagyunk erősek, ha bármit meg tudunk oldani egyedül is. Abban az illúzióban ringatjuk magunkat, hogy nincs szükségünk mások támogatására. Ha baj van, sokszor inkább az elszigetelődést választjuk, és egyedül szenvedünk a saját kis poklunkban.
Pedig ott lenne a lehetőségünk arra, hogy kapcsolódjunk. Sokszor egy betegség vagy súlyos probléma kell ahhoz, hogy megtanuljuk ezt a leckét: hogy képesek legyünk lelkileg is meztelenre vetkőzni egymás előtt, hogy merjünk gyengének lenni, a másikra támaszkodni, vigaszt, bátorítást kérni és elfogadni.
Közös öröm – dupla öröm, közös bánat – fele bánat
Az életben az egyik legnagyobb kincs, ha találunk magunk mellé olyan társakat, akik jóban-rosszban mellettünk vannak. Akkor tudjuk igazán gazdagítani egymást és megsokszorozni az erőnket, ha egyáltalán nincsenek falak közöttünk. Így tudunk lelki szinten is egybeolvadni, és közös erővel átsegíteni egymást az élet megpróbáltatásain. Ez sokkal nagyobb erőt, stabilitást és biztonságot nyújt, mint ha egyedül próbálnánk megbirkózni mindennel, és a másiknak is jól esik, ha számítunk rá, ha támaszt nyújthat. A legnagyobb erőforrást jelentheti az életünkben, ha ez kölcsönössé válik, és kéz a kézben, örömöt-bánatot megosztva fogadjuk az élet csapásait és ajándékait.
