Amikor először keresett fel valaki azzal, hogy van egy zavaró ránca, és ezzel szeretne szomatodrámázni, meglepődtem, de nyitottan álltam hozzá a témájához. Végül is a ráncaink is a testünkön vannak, a részeink, miért is ne lehetne játékosan ránézni a mögöttük rejlő történetekre…
A hölgynél a ránc egy rejtett belső feszültség kivetülése volt. Amint az egyéni konzultáción erre rálátott és „kijátszotta magából”, a ránca azonnal eltűnt.
Egy másik hölgy csúnya, gennyes pattanásokkal jött. Nála a nőiségével és az anyaságával kapcsolatos kételyek, bizonytalanságok kerültek elő az egyéni konzultáció során. Egy alkalom után ő is visszajelezte, hogy nyomtalanul eltűntek a pattanásai.
Olyan is volt, hogy fizikai szinten kezelhetetlen hajhullás múlt el egy csoportos szomatodráma-játék után. A hölgy boldogan írta, hogy nemcsak hogy elmúlt a hajhullása, hanem kifejezetten a haját dicsérte meg egy idegen, ami neki óriási bók, hiszen évek óta küzdött hajhullásával, már majdnem parókát vett magának.
Ezek csak a látványos eredmények. Néha egészen váratlanul kaphatunk egy-egy jóleső bókot: „Csak úgy ragyogsz!” „Sugárzol a boldogságtól!” „De szép a bőröd…” Ezek a visszajelzések koránt sem csak a külsőnknek szólnak. Ragyogni, sugározni csak belülről lehet. Ahogy a külsőnket érintő problémáknak is van lelki háttere, úgy a megszépülésünk is belülről is fakad.
Hiszek abban, hogy a kozmetikumokon és a külső kezeléseken kívül az önismeret és az általa meglelt mélyebb, igazabb belső harmónia az, ami igazán szépít.