Sokszor azt gondoljuk, erősnek lenni azt jelenti, hogy elrejtjük a gyengeségeinket, kudarcainkat a világ és önmagunk elől. Felveszünk egy merev tartást, zokszó nélkül próbálunk helytállni, a szemünket a célon tartva megyünk előre, nem törődve másokkal és a körülményekkel.
De ez általában nem valódi erő, inkább keménység. Az életet harctérnek tekintjük, mi pedig rendíthetetlen ólomkatonákként igyekszünk kiállni a megpróbáltatásokat. Már a páncél fenntartása is óriási erőfeszítéseket követel. Szinte minden energiánk elmegy arra, hogy elrejtsük a gyengébb, sebezhetőbb oldalunkat.
A valódi erő nem ilyen. Az belőlünk fakad. Olyan, amilyenek mi vagyunk legbelül. Az igazi erő hiteles. Nem akar másnak látszani, nem akar semmit rejtegetni, sőt, egyáltalán semmit sem „akar”. Nem félelemből, hanem belső meggyőződésből táplálkozik. Egyszerűen van, és kiárad, amikor arra szükség van.
Az erőt nem csinálni kell, nem fejleszteni, hanem megtalálni magunkban. Csak így tudjuk hitelesen felvállalni és képviselni magunkat az élet különböző helyzeteiben.
Az erő nem keletkezik, hanem megnyilvánul
A szomatodráma-játékok kiváló terepei a saját belső erőnk felfedezésének. Amikor kivetítjük a térbe a belső világunkat, nagyon élénken megjelenik, hogy vagyunk jelen az életünk különböző szereplőivel. Például hogyan hagyjuk kihasználni, elnyomni, eltaposni magunkat mások által…
Nagyon szép, katartikus élmény tud lenni, amikor valaki rálát a saját erőtlenségére, és ennek hatására egyszer csak felébred benne az addig szunnyadó erő.
Néhány hónappal ezelőtt volt nálam egyéni szomatodrámán egy fiatal nő, aki nem találta a helyét az életben. A játékában megjelent, hogy legbelül még mindig az édesapja elnyomása alatt él. Amint ez a jelenet kirajzolódott, valami nagyon mélyről felszakadt belőle, elkezdett a padlóról felemelkedni, és az elnyomó erő el is tűnt a színről. Hónapokkal később ezt jelezte vissza nekem: „A mai napig érzem azt az erőt, ami a játékomban megjelent bennem. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elmentem akkor hozzád. Köszönöm!”
Azért lehet ilyen tartós egy-egy szomatodráma játék hatása, mert nem valami külső dolgot próbálunk magunkra venni, nem fejleszteni akarjuk magunkat, hanem felfedezni, megtalálni azt, ami már addig is ott volt.
Játékvezetőként és terapeutaként nem irányítom, hanem kísérem ezt a folyamatot: hogy a bennünk élő mélyebb bölcsesség, erő és szeretet felszínre tudjon jönni. Ha egyszer ezt megtapasztaltuk, ez az élmény mindig velünk marad, és teljesen természetesen tud kiáradni belőlünk a bölcsességgel, szeretettel és együttérzéssel átitatott, valódi (élet)erő.
