„A munkám az életem.” „A családom az életem.” „A férjem/feleségem támogatása az életem.” „A hobbim az életem.” – Gyakran hangoztatunk ilyen, elsőre jól csengő kijelentéseket. Abba már ritkán gondolunk bele, hogy milyen veszélyeket rejt, ha egyetlen szerepünk uralja az egész életünket.

A szerep „csak” szerep

Hajlamosak vagyunk azonosítani magunkat a szerepeinkkel. „Anya vagyok.” „Feleség vagyok.” „XY terület szakértője vagyok.” Persze ez mind igaz lehet, de úgy lenne helytállóbb, hogy „anya is vagyok, feleség is vagyok, xy terület szakértője is vagyok”. Ezzel szemben nagyon sokszor egyenlőségjelet teszünk önmagunk és egy bizonyos szerepünk közé.

Ez odáig vezethet, hogy beszűkül az életünk egy területre. Már nem tudunk másról beszélni, csak olyan témákról, amelyek az adott szerepünkhöz kötődnek. Például szenvedélyesen szeretjük a munkánkat, és otthon a párunkkal is szakmai, munkahelyi kérdésekről beszélgetünk, mert más nem köti le a figyelmünket. Vagy anyaként nincs más témánk, mint a gyerek ügyes-bajos dolgai. Elkezdjük olyan emberek társaságát keresni, akiknek ugyanaz az érdeklődési körük, mint nekünk. Csatlakozunk Facebook-csoportokhoz. Eltávolodunk olyan barátoktól, ismerősöktől, akikkel nem tudunk a kedvenc témánkról beszélgetni. Eljuthatunk odáig, hogy már nem mi irányítjuk az életünket, hanem egy szerep köré szerveződik minden körülöttünk.

Szenvedély vagy függőség?

Ha tudunk lelkesedni és szenvedélyesen munkálkodni valamin – legyen az karrierbéli vagy magánéleti feladat – az élet egyik legnagyobb ajándéka. Csíkszentmihályi Mihály a „flow” fogalmával definiálta azt a folyamatot, amikor annyira élvezzük azt, amit csinálunk, hogy teljesen belemerülünk a tevékenységbe, elfeledkezünk a külvilágról, és szinte eggyé válunk a feladattal.

Jelen lenni abban, amivel foglalkozunk, odatenni magunkat 100%-osan szép, hatékony és előremutató dolog. De fontos, hogy megkülönböztessük a flow-t, a szenvedélyt a függőségtől.

Nem azzal van a baj, ha eggyé tudunk válni egy tevékenységgel akkor, amikor aktuálisan végezzük. Az szűkítheti be az életünket, ha a szerepeinkkel válunk eggyé. Azaz, amikor végzünk egy adott feladattal, akkor sem képződik távolság köztünk és a szerepünk között, hanem „ránk ég a maszk”, benne maradunk akkor is, amikor az már nem aktuális. Például anyaszerepben maradunk akkor is, amikor a párunknak társként lenne szüksége ránk, vagy szakmai szerepben maradunk otthon, a családtagjainkkal is.

Ha nem tudjuk rugalmasan váltogatni a szerepeinket, hanem mindig ugyanazt toljuk, az már túl van a szenvedélyen és a flow-élményen. A függőség definíciója szerint akkor válunk függővé valamitől – egy szertől, egy sorozattól vagy akár egy szereptől -, ha az adott dolog elkezdi átvenni az irányítást az életünk felett. Egy drog- vagy alkoholfüggő aköré szervezi az életét, hogy mindig meglegyen a szükséges adagja. Ez számára a legfontosabb, minden más másodlagos.

Aki a szerepétől válik függővé, az úgy alakítja az életét, hogy ezt a szerepet megélhesse – persze nem tudatosan. Minden gondolata az anyasága, a munkája, a hobbija stb. körül forog. Ezzel kel, ezzel fekszik. Az élete szép lassan egysíkúvá válhat, ami hosszú távon káros következményekkel jár.

Tartsunk távolságot a szerep és köztünk!

Ha észrevettük, hogy túlságosan rákattantunk valamelyik szerepünkre, és kezd csak arról az egy dologról szólni az életünk, kezdjük el leválasztani magunkat a szerepről. Az eggyé olvadás helyett kezdjünk el távolságot tartani az adott szereptől. Tudatosítsuk, hogy nem vagyunk azonosak vele. Ez csak egy szerep az életünkben a sok közül. Gyűjtsük össze, hogy milyen egyéb szerepeink vannak még, amelyeket mostanában esetleg elhanyagoltunk, háttérbe szorítottunk!

Ha sikerül ezt a lélektani távolságot megteremteni a szerep és köztünk, nem fogjuk azonosítani magunkat vele, nem köt gúzsba a „maszk”, és sokkal sokszínűbb, sokrétűbb, gazdagabb lehet az életünk.

Pin It on Pinterest

Share This