Az elején minden szépnek tűnik. Lenyűgöz, meghódít, olyat ad, amit senki más… Felrepít a magasba, magával ragad, mint egy hurrikán. Vele lenni maga a mennyország. Észre sem veszed, és egy pillanat alatt ott van az életed kellős közepén. Még fel sem ocsúdtál, amikor valami egész más kezdődik: elkezd uralkodni, jogokat formál, elvár, követel, de cserébe nem ad semmit, csak bánt. A nárcisztikus visszaélés jellemző forgatókönyve… Vajon hogy lehet ebből szabadulni, ha már nyakig benne vagy?
Aki esett már áldozatául egy ilyen kapcsolatnak, tudja, mennyire nehéz egyáltalán felismerni, hogy miben van benne. A nárcisztikus személyiségzavarral élő fél ugyanis mindent elkövet, hogy a másikat állítsa be hibásnak, bűnbaknak. Csakis a másik fél hibája lehet, ha valami nem jó a kapcsolatban. Sőt, minden a másik hibája. A nárcisztikusok ugyanis nem hajlandók szembesülni a gyengeséggel, a szégyennel, a hibázás lehetőségével, ezért inkább mindent a környezetükre vetítenek ki. Uralkodnak felettük, mint egy kiskirály, és elhitetik a hozzájuk legközelebb állókkal, hogy velük van a baj. Mivel kifelé általában nagyon szép képet mutatnak magukról – sokszor köztiszteletben álló, népszerű emberekről van szó -, az áldozatoknak senki sem hinné el, hogy ezzel az „áldott jó emberrel” bármi baj lehet.
A test jelzi a mérgezést
Többnyire a hozzám fordulókban sem tudatosul, hogy milyen bántalmazó kapcsolatban élnek, hiszen fizikailag általában nem bántják őket. A bántások „csak” szavakkal történnek, kisebb-nagyobb kritikák, odamondogatások, hibáztatások formájában. Ezek „mérges gázokként” folyamatosan körbelengik a kapcsolatot, és észrevétlenül mérgezik meg a másikat.
A nárcisztikus fél mindent elkövet, hogy ne érezze magát gyengének, sebezhetőnek, kiszolgáltatottnak, ezért ezeket az érzéseket a párjával életi át. Ő pedig közben folyamatosan nyeregben érzi magát, fölényeskedik, uralkodik. Nem lát ki a saját, egyszemélyes univerzumából. Képtelen valódi szeretetre, együttérzésre, odafigyelésre. Egyetlen célja van: hogy ne kelljen rossz érzéseket átélnie. Ennek érdekében bármit megtesz, a másikon is átgázol – ha kell, megalázza, földbe döngöli.
A párjának eközben lassan, de biztosan épül le az önbecsülése, önértékelése. Elhiszi, amit a másik mond neki, magára vállalja a felelősséget az ő érzéseiért is. Azt gondolja, ő nem csinál valamit jól, ha ezt a jó embert, aki a kapcsolat elején mindent megadott neki, nem tudja boldoggá tenni. Közben esetleg folyamatosan hallja a háttérpropagandát: „úgysem találnál még egy ilyen párt, mint én”.
Persze legbelül érzi, hogy valami nem oké, ezért a teste jelez: pánikrohamokkal, depresszióval, emésztési problémákkal, szívritmuszavarokkal – a tünet mindenkinél más és más lehet.
Nem te vagy a hibás!
A gyógyulás első lépcsője a tudatosítás: hogy egyáltalán felismerjük, milyen kapcsolatban vagyunk. Ez fájdalmas lehet, hiszen elkezdhetjük egyre inkább tisztán látni, mennyire nem volt egyenrangú a kapcsolat. Hogy csak használtak, kihasználtak minket. Hogy a másik csak addig volt odaadó és kedves, amíg be nem cserkészett minket. És hogy a kapcsolat nem szól másról, mint róla: az ő érzelmi és egyéb szükségleteinek a kielégítéséről. És ha valami nem az elvárásai szerint történik, azt kíméletlenül megtorolja.
Fontos, hogy tudjuk, a nárcizmus egy súlyos személyiségzavar. Egy ilyen kapcsolatból kilépni csak úgy lehet, ha tudjuk, mivel állunk szemben, és – akár szakember segítségével – elkezdünk dolgozni azon, hogy a lerombolt önbecsülésünk újra felépüljön. Ne vállaljunk többé felelősséget a másik fél érzéseiért, jóllétéért, viszont nagyon is vállaljunk a saját érzéseinkért és jóllétünkért.
Ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Ez egy út, ami kitartást igényel, hiszen sokszor a romjainkból kell újjáépíteni magunkat. Megéri végigjárni, mert egy új életet kapunk a végén: megszabadulunk a minket folyamatosan mérgező hatástól, felszabadulnak az addig a másik fél által lekötött energiáink, és újra átvehetjük az irányítást a saját életünk felett.
