Szenvedsz attól, hogy nem vagy elég önálló, és a környezeted is sokszor gyerekként kezel? Úgy érzed, nem vagy elég ügyes, talpraesett? Gyakran vagy erőtlen, gyenge, és nem találod a helyed? Könnyen lehet, hogy rejtett manipuláció hatása alatt vagy. Ahhoz, hogy erőssé és önállóvá válj, fel kell ismerned, mi az a láthatatlan mágneses erő, ami ott tart az erőterében.

Gyakran érzed úgy, hogy nem tudod irányítani, kézben tartani az életedet, és csak sodródsz? Mindig inkább másokhoz alkalmazkodsz, és önmagadat háttérbe szorítod? Neked minden mindegy, és sokszor te magad sem tudod, mit akarsz? Nincs határozott véleményed a dolgokról? Ezek csak tünetei egy jóval mélyebb és szövevényesebb folyamatnak, ami a háttérben, rejtetten zajlik.

A túl domináns szülő elnyom

Vannak szülők, akik kontroll-és irányításmániások, és képtelenek másokra tekintettel lenni. A saját gyereküket is kézi vezérléssel irányítják, mintha teljes körű hatalmuk lenne fölötte. A tulajdonuknak tekintik őt, akit úgy alakítanak, formálnak, ahogy ők szeretnének. Mivel lételemük az irányítás, képtelenek ráhangolódni a másik ember – így a gyerekük – lényére. Egyoldalúan a saját akaratukat nyomják le a torkukon. Ez persze általában szép köntösbe van bújtatva: „én csak a legjobbat akarom neked”, „én vagyok az apád/anyád, én tudom, mi a jó neked”, „majd ha felnősz, hálás leszel ezért” stb. De hiába a szép szlogenek, az elnyomás attól még elnyomás.

Nyílt és rejtett diktatúra

Bizonyos családokban teljesen nyíltan uralják le a gyereket. „Amíg az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit én mondok.” „A gyereknek kuss a neve.” Ilyen és hasonló üzenetek szoktak elhangzani. A szülő a gyerektől elvárja a tiszteletet, de ő egyáltalán nem tiszteli a gyerekét. Nem pusztán alá-fölé rendeltség van a szülő és a gyermek között – ami önmagában egészséges lenne -, hanem uralkodó-alávetett viszony. Egy ilyen felállásban a szülő azt csinál meg a gyerekével, amit csak akar, a gyerek pedig kiszolgáltatott, védtelen, és ki van téve a megszégyenítésnek is, ami az egyik legsúlyosabb érzelmi bántalmazás.

Amikor elérkezik a kamaszkor, a gyerek – ha nincs végletesen elnyomva – fellázadhat, és van esélye arra, hogy kiszakadjon a beteg családi rendszerből, és kialakítsa a saját, önálló egyéniségét. Kialakul a saját ereje, és a gyerekkorban szerzett érzelmi sebeit is könnyebben begyógyítja.

A lázadással megszerzi azt, ami alanyi joga lenne mindenkinek: az egyénisége szabad kibontakoztatásához való jogot. Ez az alapja az énerőnek és az életben való önálló boldogulásnak, az érzelmi felnőtté válásnak.

Ha nem tudsz róla, hogy árnyékban élsz, nehéz kilépni a fényre

Ennél sokkal nehezebb a dolga azoknak, akik érzelmi „gulyáskommunizmusban” nőttek fel. Nekik általában fogalmuk sincs arról, hogy elnyomásban éltek/élnek. Annyi jól hangzó propaganda-üzenetet kaptak a szülők részéről, hogy elhitték, milyen jó dolguk volt. Úgy tűnhetett, hogy a gyerek van a középpontban, hiszen a szülők mindent „érte tettek” – legalábbis így volt előadva. Az ilyen családokban az egyik szülő általában „magába olvasztja” a gyerekét, és egy egészségtelen szimbiózisban élnek. Látszólag minden a gyerek érdekében történik, ő a kis kedvenc, apa/anya szeme fénye, de valójában itt is a szülő akarata érvényesül. Ő van a középpontban, és róla szól minden, a gyerek csak kényszerűen együttműködik az őt magába olvasztó szülőjével. Itt sincs tiszteletben tartva a gyerek, mint különálló, a szülőtől független emberi lény, hanem a szülő kiterjesztésének tekintik – mint egy plusz végtagot. Valójában a szülőnek van szüksége arra, hogy gyerekén keresztül megélhesse, hogy ő milyen nagyszerű apa/anya, aki mennyi mindent megtesz a gyerekéért.

Ez egy nagyon fonák helyzet, egy rejtett manipuláció, ahol a gyerekkel elhitetik, hogy minden érte van, és milyen nagyszerű gyerekkora van, milyen szép családban nő fel, és mindent megkap. Ő pedig felnőttként is abban a meggyőződésben él, hogy a szülei mindent jól csináltak, ő csak hálával tartozik. Ha mégsem tud úgy boldogulni az életben, ahogy szeretne, azért kizárólag magát hibáztatja… ő nem elég ügyes, okos, talpraesett, erős stb.

Mi van a cukormáz alatt?

Az ilyen cukormázas, de ugyanúgy diszfunkcionális családokban gyakran még a kamaszkori lázadás is „érdeklődés hiányában elmarad”.

Hiszen mi ellen lázadna az a gyerek, akivel elhitetik, hogy mindene megvan…? Lázadás híján pedig nem tudja kialakítani az önálló, szülőktől független identitását, és a beteg családi rendszer része marad, nem tud kiszakadni belőle még felnőttként sem. Az érzelmi sebeit sem tudja addig begyógyítani, amíg fel nem ismeri, hogy mi van a cukormáz alatt. Hogy az a „valóság”, amit a szülők propagandacsatornái elhitettek vele, valójában egy elnyomás volt, egy diktatúra, amiben ő nem bontakoztathatta ki szabadon az egyéniségét.

Felnőttként azzal szembesülhet, hogy nem érzi magát elég erősnek, nem tud kiállni magáért, nemet mondani, megfelelési kényszerrel él, és folyton másokhoz alkalmazkodik. Elképzelhető, hogy nehezen talál magának párt vagy nem jók a párkapcsolatai, esetleg nem tud saját családot alapítani. Lehet, hogy csak azt veszi észre, hogy a munkájának él, és a karrierjével akarja bizonyítani, hogy ér valamit. Nagyjából ilyen életvezetési tünetek szoktak előfordulni.

A beteg családi rendszer visszatart

A rejtett elnyomásból a legnehezebb kitörni. Sokszor évek, évtizedek mennek el arra, hogy az illető egyáltalán felismerje, hogy mi a problémái gyökere. Az ideális szülők képe sokszor érinthetetlen a felnőtt gyermek számára. Mivel gyermek szerepben maradt, valahol neki is szüksége van arra, hogy a szüleiről őrizgesse a propaganda által felvázolt illuzórikus képet. Szembenézni a hazugsággal fájdalmas, de elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy kiszakítsd magad a beteg családi rendszerből és önálló életet élj – olyat, ami tényleg belőled indul ki. Meg kell nézni, mi van a cukormáz alatt, és felismerni, majd begyógyítani a lelki sebeket.

Így lehet kilépni az elnyomó szülő mágneses erőteréből és szép lassan, fokozatosan kialakítani a saját erődet –ami mindaddig el volt nyomva. Csak így lehet önálló, érzelmileg is felnőtt életet élni. Ha hátat fordítasz a beteg családi rendszernek, kinyílik az út előtted a jövőd felé. Nem könnyű megtenni ezt a hátat fordítást, mert ilyenkor bekapcsol a bűntudatkeltő propaganda („mégiscsak az apád/anyád”, „hálával tartozol”, „hálátlan vagy”), de a szabadságért – úgy tűnik – meg kell küzdeni egy ilyen családi rendszerben, ahol ez nem jár alanyi jogon.

Inspiráló gondolatokat olvashatsz tőlem, és értesülhetsz aktuális programjaimról, eseményeimről, akcióimról. 

Iratkozz fel a hírlevelemre!

* kötelező kitölteni


Csatlakozz az Önfejlesztő tippek c. Facebook csoportomhoz

Shares

Csoportos szomatodráma

Ismerkedni, találkozni, kommunikálni mindazzal, ami bennünk zajlik – röviden így tudnám jellemezni a szomatodrámát. A módszer maga egyszerű, mégis bonyolult lelki folyamatokba enged betekintés. Játékos, élményszerű, mégis nagyon mélyreható. A gyógyító játék segítségével rövid idő alatt ott találhatjuk magunkat életünk legfontosabb, legmeghatározóbb jeleneteinél, és lehetőségünk nyílik elhárítani az akadályokat a gyógyulásunk/fejlődésünk útjából.

Egyéni szomatodráma

Egyéni konzultáción is a szomatodráma módszerével foglalkozunk a témáddal. Az alapelv ugyanaz, mint a csoportos játéknál. Ahelyett, hogy csak beszélgetnénk valamiről, kivetítjük a térbe mindazt, ami benned zajlik. Meg tudod jeleníteni a betegségedet, tünetedet vagy egy adott elakadáshoz kapcsolódó érzéseidet, élményeidet. A belső világoddal való találkozás, kommunikáció segít a gyógyulásban/változásban.

Egyéni konzultációk

Mit üzen a női betegségem?

Babát szeretnék!

Mit üzen a tested?

Önismeret, önbizalom, önszeretet

Csoportos programok

Ha fáj az nem szeretet

Mit üzennek a tüneteid? – Szomatodráma-nap Győrben

Kurczewski-Tamás Zita

Kurczewski-Tamás Zita

Endosegítő blog írója, funkcionális táplálkozási referens, természetgyógyász, MA-URI kezelő és tréner

Herold Enikő

Herold Enikő

coach, jógaoktató

Nagy Eszter Anna

Nagy Eszter Anna

Holisztikus dietetikus, böjtszakértő

Pin It on Pinterest

Share This