Testi tünetekkel, betegségekkel, életvezetési témákkal jönnek hozzám a kliensek. Azt érzik, beszorultak egy helyzetbe, nem találják a megoldást, a kiutat. Ez elindít bennük egy erőltetett igyekezetet: meg akarják oldani a problémákat, túl akarnak lenni rajta, meg akarnak gyógyulni. Sokszor magukban keresik a hibát: „Mit kell magamon változtatnom, hogy megszűnjenek a problémáim? Mit csinálok rosszul? Mire kellene még rájönnöm/felismernem?”
A megoldási igyekezetük és az önhibáztatásuk mögött ugyanakkor ott van egy, a lényük mélyén gyökerező, belülről mérgező gondolat, amit valaha elhittek: „Velem valami nincs rendben, velem valami baj van. Valamit változtatnom kell magamon azért, hogy jó legyek.” Olyan ez a gondolat, mintha egy növény mérgező talajban verne gyökeret. Persze, hogy nem úgy fejlődik, nem úgy virágzik, ahogy egyébként, egy tápláló talajban növekedne.
Az önszeretethiány tünetei
A tünetek és a viselkedés szintjén sokféleképpen jelenhet meg ez a mérgezettség. Van, aki arra épít fel egy egész életutat, hogy örökösen alkalmazkodik, igazodik másokhoz. Visszaszívja, visszafojtja magát. Miközben másokra nagyon is tekintettel van, saját magát háttérbe szorítja. Van, aki arra rendezkedik be, hogy mindig alárendelődjön. Szenved tőle, hogy leuralják, mégis együttműködik az elnyomó féllel azáltal, hogy hagyja magát irányítani. Vagy épp ellenkezőleg: ő próbál irányítani másokat, mindent és mindenkit kontrollálni akar maga körül, mert csak attól érzi magát biztonságban, ha mindent kézben tart, esetleg mások jóllététől teszi függővé a saját jóllétét.
Mi a mérgezettség forrása?
Ezek mögött a viselkedések mögött hiedelmek, érzések, egy egész élettörténet, családi sors belső mozgatórugóit fedezhetjük fel. Ezek is sokfélék lehetnek, de a legfájóbb, legmérgezőbb mind közül az együttérzés és az elfogadottság hiánya. Lehet, hogy egy családban nem voltak látványos, kirívó bántások, ajtócsapkodós konfliktusok, és lehet, hogy kívülről nézve a szülők mindent megadtak a gyereküknek. Az, hogy valami mégsem volt rendben, hogy a látszólag idilli családkép mögött is vannak fájdalmak, hiányok, sokszor csak akkor derül ki, amikor valaki felnőttként visszatérő nehézségekkel küzd, beleragad helyzetekbe, megbetegszik, vagy a saját gyerekeihez nem tud úgy viszonyulni, ahogy szeretne.
Sok családban ismeretlen fogalom az együttérzés. Sokkal inkább ismerős a hibáztatás, a bűntudatkeltés, a manipuláció, az ítélkezés, a címkézés, az elbagatellizálás, a figyelmen kívül hagyás. Mindegyik mögött az az üzenet van, hogy „valami baj van veled”. A gyereknek az lehet az alapélménye, hogy őt nem érti meg senki, ő nem számít, hanem neki kell valamit csinálnia ahhoz, hogy jó legyen. Aki ilyen légkörben nő fel, ezt szívja magába, és saját magával sem bánik másképp. Nem tud önmagával sem együttérző lenni, hanem saját magát is címkézi, hibáztatja, bünteti. Ezt a belső viszonyulást pedig visszatükrözi, felerősíti, felhangosítja a környezete is. Olyan helyezetekben találja magát, ahol őt bántják, ítélkeznek felette, irányítják, leuralják, nincsenek tekintettel rá. Ez a hang ugyanakkor nem csak kívül, benne is ott van.
Nehézség vagy elakadás? Mi a különbség?
Nehézségek mindenkinek az életében vannak. A lelki-érzelmi egészségesség egyik mutatója, hogy az illető hogyan reagál ezekre. Ha valaki alapvetően rendben van magával, szeretettel és megértéssel viszonyul saját magához, kapcsolatban van önmagával – az érzéseivel, igényeivel, késztetéseivel, vágyaival -, akkor kapcsolatban van az erejével is, és meg tud küzdeni a nehézségekkel. Az élet magától értetődően zajlik, áramlik, hullámzik, és az illető együtt tud ezzel menni, el tudja fogadni a fent-lent helyzeteket, átküzdi magát a nehézségeken, megéli a fájdalmakat, megéli az örömöket.
Elakadás, megrekedés, beszorultság-érzés akkor van, amikor különböző belső konfliktusok kötik le az energiánkat. Ha valaki legbelül nincs meggyőződve arról, hogy ő maga jó úgy is, ahogy van (nem kell megváltoznia, fejlődnie, magát folyton igazítania), akkor elkezd kifelé élni: csak másokkal törődni, másokhoz igazodni, megfelelni, ragaszkodni, elvárni, függeni. Elveszíti a kapcsolatot önmagával – mindazzal, ami természetesen belőle fakadna, ezáltal elveszti a kapcsolatot az erejével. Ez rettenetesen fárasztó, kimerítő, lélekölő. Ellentétes az élet természetes áramlásával.
A gyógyulás: visszakapcsolódni az erőnkhöz
A gyógyulást, a változást nem akarni kell, hanem megismerni azokat a mélyben szunnyadó belső konfliktusokat – ártó hiedelmeket, elzárt, fájdalmas érzéseket – amelyek elválasztanak minket mindattól, ami természetesen bennünk van: az erőnktől, a szabadságunktól, a szeretettől. Mindahhoz, amitől a külső hatások – szülők, tanárok, egyéb tekintélyszemélyek nem megfelelő bánásmódja miatt – elválasztódtunk, ahhoz visszatalálhatunk önmagunkon belül. És ha ez a kapcsolat létrejön, az élet nehézségei attól nem múlnak el, de már erőnk, szabadságunk, tudatosságunk teljességében tudunk reagálni a felmerülő helyzetekre. Ehhez segít hozzá minden egyes szomatodráma játék, a belső világunk játékos, élményszerű felfedezése.
Ha úgy érzed, elakadtál, jelentkezz be egyéni vagy csoportos szomatodrámára, és ismerd meg, amit magadban hordozol, hogy visszatalálj az erődhöz! Szeretettel várlak!
