Sokan fordulnak hozzám azzal a témával, hogy nem érkezik a várva várt baba az életükbe. A szomatodráma segítségével rá tudunk nézni, hogy milyen lélektani folyamatok lehetnek a termékenységi problémák mögött. Gyakran előkerül az édesanyával való konfliktusos viszony, azon belül is a szerepek felcserélődése. Ha valaki gyerekkorában nem lehetett igazán gyerek, az édesanyja nem tudott jelen lenni mellette érzelmileg, sőt még ő próbálta vigasztalni az anyukáját és törődni vele, akkor felnőttként nehézségekkel szembesülhet, ha ő maga szeretne anyává válni. Hiszen lélekben ő már anyuka, csak épp a saját anyukájának a „szülője”, és ez a szerepcsere akár a saját gyermek útjában is állhat.
Gyerekként szükségünk van arra, hogy a szüleink gondoskodjanak rólunk mind fizikailag, mind érzelmileg. A gyerekkor akkor tud igazán gyerekkor lenni, ha tere van az önfeledtségnek, a gondtalanságnak. Ám sok családban ez nem így alakul. Ha a családi rendszer nem egészséges – például bántalmazás vagy függőségek terhelik -, az kihat a család minden egyes tagjára.
Sokan nőnek fel úgy, hogy gyerekként felnőtt szerepbe kényszerülnek: villámhárítóként próbálják kibékíteni a szülőket vagy valamelyik szülő mellé állva, társként támogatják őt. Gyerekként ugyanis elemi érdekünk, hogy a szüleink jól legyenek – hiszen a mi életünk is tőlük függ. Tehát egy gyerek mindent megtesz azért, hogy a szülei gondjai megoldódjanak – akkor is, ha ez a gyerekkora feláldozásával jár. Tudattalanul is átveszi az ő terheiket, felelősséget vállal értük, és magát hibáztatja a családi gondokért. Pedig épp fordítva kellene történnie: a szülőknek kellene felelősséget vállalni a gyerekükért, nekik kellene a gyereket vigasztalni, érzelmi támaszt nyújtani neki.
A szülő vagy társ szerepébe átcsúszott gyerek ráadásul szükségszerűen kudarcot vall, hiszen nem tud gyerekként gondoskodni a szüleiről, nem tudja megoldani a problémáikat, és nem is az ő dolga lenne ez. Ennélfogva sorozatos kudarcélmények érik: azt éli meg, hogy hiába igyekszik, nem tud segíteni a szülein. Végső soron a gondoskodó szülői szerepben vall kudarcot már egész fiatalon.
A felelősségek rendezése
Ahol felcserélődtek a szerepek, ott később, felnőttként is többnyire ugyanazt csinálja a gyerek: továbbra is sok energiát fektet abba, hogy a szülei jóllétéről gondoskodjon. Ez általában azzal is együtt jár, hogy kevésbé tud törődni önmagával, a saját életével, a jövőjével – hiszen a figyelme a szülein van.
Ahhoz, hogy ez változzon, tudatosítania kell, hogy a szülei jólléte nem az ő felelőssége, sosem volt az. A figyelmét róluk érdemes önmagára irányítania: a saját gyerekkori sérüléseit, hiányait elismerni, meggyászolni, a szülei iránt érzett felelősséget pedig a saját élete feletti felelősséggé alakítani. A szülőket lélektanilag is a helyükre tenni, ami képileg általában úgy néz ki, hogy a szülők állnak a gyerek mögött, támogató erőként, a felnőtt gyerek pedig arccal nem feléjük, hanem a jövője felé fordul. Így tud hely keletkezni a saját gyereknek, és így tud egészséges mederben tovább áramolni az élet.
Ha nálatok sem érkezik a vágyott baba, és szeretnél ránézni, van-e valamilyen akadályozó tényező a belső világodban, gyere el a következő csoportos szomatodráma-napra vagy jelentkezz be egyéni konzultációra! Szeretettel várlak.
