Hosszú évek óta vágysz valamire vagy valakire? Van, aki párkapcsolatról álmodozik, és van, aki a gyermeke megérkezésére vár már nagyon régóta. Ezek talán a legerősebb vágyak egy nő életében – persze nem mindenkiében. Akinél viszont erős vágyként jelentkezik bármelyik is, és hosszú ideig nem válik valóra, amit annyira szeretne, egy idő után csapdahelyzetben találhatja magát. Azt veheti észre, hogy mindent egy lapra tett fel, mindhiába. Azt érezheti, mindent elveszített. Hogyan kerülhetjük el, hogy a várakozás, vágyakozás egy vesztes játszma legyen és túl sokat fizessünk az álmainkért?
Amikor kislányként arról álmodozunk, hogy milyen életünk lesz felnőttként, teljesen magától értetődően jelenik meg mellettünk életünk párja és a közös gyerekeink. Sok nő már kislány kora óta arra készül, hogy feleség és anyuka legyen. Nem azért, mert erre nevelték, hanem mert élvezi a babázást, a gondoskodást, és tetszik neki, ahogy egy férfi és egy nő együtt van és családot alapít.
Aztán telnek-múlnak az évek, évtizedek. Betölti a második, harmadik, akár a negyedik x-et is, és azt látja, hogy még mindig nem teljesült a gyerekkora óta dédelgetett álma. Van, akinek stabil kapcsolata van, de a baba nem érkezik, és van, akinél a párkapcsolat is hiányzik. Mindkettő nagyon fájdalmas hiány, hiszen az életünket alapvetően befolyásolja. Azt érezhetjük, nem azt az életet éljük, amit szeretnénk, és ezt nehéz elfogadni.
Mindent odaadnál, hogy teljesüljön – és oda is adsz?
Amikor a legnagyobb álmunkról van szó, gyakran mondjuk, hogy mit nem adnánk, hogy teljesüljön. Bármit és mindent képesek vagyunk megpróbálni a siker érdekében. Aki párra vágyik, felregisztrál párkereső oldalakra, randiról randira jár, és ha végre felbukkan valaki, aki tetszik neki, mindent megtesz a kapcsolatért. Ez az erős vágy könnyen kiszolgáltatottá tehet.
Erről szól A Tinder-csaló című dokumentumfilm a Neflixen. Egy csaló abból él, hogy Tinderen elcsábít nőket, és elhiteti velük, hogy minden álmukat teljesíti: luxuséletet, összeköltözést, családalapítást ígér, miközben csak arra használja őket, hogy a saját luxuséletét finanszírozza a nőktől kicsalt pénzből. A nők pedig a végén anyagilag és lelkileg kisemmizve találják magukat, egy halom adóssággal a nyakukban. Szomorú történet, és még véletlenül sem szabad az áldozatokat hibáztatni. Egyedül a csaló a hibás, mert visszaélt a nők jóhiszeműségével, ráhangolódott a legnagyobb vágyaikra, és könyörtelenül kihasználta, hogy az álmuk beteljesülésének reményében a nők odaadták neki mindenüket.
Ez persze egy szélsőséges eset, de ehhez nagyon hasonló dinamikával működik egy nárcisztikussal való párkapcsolat is. A nárcisztikus fél is nagyon jól rá tud hangolódni a másik legnagyobb vágyaira, és a kapcsolat elején mindent megad neki. A kapcsolat gyorsan nagyon intenzívvé válik: az áldozat úgy érzi, hogy végre megtalálta, amit keresett – az elsöprő szerelmet, a lelki társát, akivel minden pillanat csodálatos. Aztán idővel – amikor a nárcisztikus már azt érzi, a markában van a másik -, megmutatja az igazi arcát: az önzőségét, az énközpontúságát, ami olykor vagy gyakran érzelmi bántalmazásban is megnyilvánul. Minden az ő igényeiről kezd szólni, és ha nem az történik, amit ő akar, akkor kritizálja a másikat. Mindig mindenért a másik a hibás.
Itt jön képbe az erős vágy miatti kiszolgáltatottság. Aki hosszú ideje nagyon vágyik arra, hogy társra leljen, és végre úgy tűnik, kezd megvalósulni az álma, képes sok mindent eltűrni, és sokáig reménykedni, hogy a párja majd talán megváltozik. Ha nem ezt tenné, megint összetörne az álma, ami túl fájdalmas lenne, ezért inkább bízik, reménykedik. Évekig is eltarthat ez az időszak, ám a végén rá kell jönnie: a párja nem változik. Miután véget vet a kapcsolatnak, ugyanolyan kisemmizve, kiüresedve találja magát, mint a Tinder-csaló áldozatai. Azt érezheti, ő mindent megtett a másikért, teljesen alárendelődött neki, az egész életét és személyiségét feláldozta annak a reményében, hogy társra talál. Ez pedig végső soron túl nagy ár. Hosszú időbe telik, mire valaki egy ilyen csalódás után szó szerint újraépíti magát a nulláról. Itt sem az áldozat a hibás. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy a vágyaink milyen tévutakra, csapdahelyzetekbe sodorhatnak minket.
Azért, hogy ezt elkerüljük, mindennél fontosabb az önmagunkkal való kapcsolat, az önszeretetünk megerősítése. Ha jóban vagyunk magunkkal, és el tudjuk fogadni magunkat és a mostani életünket úgy, ahogy van, kevésbé leszünk kiszolgáltatva csalók és bántalmazók manipulálásának, és jó eséllyel csak olyan kapcsolatban maradunk benne, ami kölcsönösségen alapszik, és minket is épít, gazdagít – nem pedig kisemmiz.
Küzdelem a babáért
Ahogy a társ, úgy a gyermek iránti vágy is nagyon mély, belénk kódolt, evolúciós szükséglet. Ha egy párnál hosszú időn át nem érkezik meg a vágyott baba, az akkora stressznek felel meg, mint amikor valaki elveszíti a társát. Az érzelmi megterhelés ugyanakkora – olvasható egy kutatásban. Nem véletlen, hogy mindent képesek vagyunk megtenni azért, hogy végre szülőkké váljunk.
Kipróbálunk különböző termékenység-javító módszereket, tornákat, étrend-kiegészítőket, alternatív gyógymódokat, önismereti módszereket, mesterséges megtermékenyítést: inszeminációt, lombikkezeléseket. Van, akinél viszonylag korán megjön a várt siker, és van, akinél inkább utóbb – vagy akkor sem. Minél tovább tart a próbálkozás, a küzdelem, annál inkább azt vehetjük észre, hogy az egész életünk másról sem szól, csak a gyerek utáni vágy kergetéséről. Törekszünk valami felé, de nem érjük el. Kicsit olyan ez, mint egy bántalmazó kapcsolat: teszünk, teszünk, mindent beleadunk, de nem kapunk cserébe semmit.
A babáért való küzdelem sok áldozattal jár: anyagi, egészségügyi és lelki terheket vállal, aki ezen az úton jár. Van, ahol a párkapcsolat ezt túl sem éli. Amíg benne vagyunk, talán észre sem vesszük, mi mindent beáldozunk a vágyunkért. A kiüresedés, a veszteségérzet, a gyász akkor indul el, amikor realizáljuk, hogy minden próbálkozásunk hiábavaló volt.
Ekkor rájöhetünk arra is, hogy a vágyak kergetése egyúttal egy csapda is. Feltesszük az életünket, az éveinket, az egészségünket, a vagyonunkat egy lapra, és amikor kudarcot vallunk, ott állunk kiüresedve – mint a Tinder-csaló áldozatai. Rájövünk, hogy egy illúzióra tettünk fel mindent: egy vágyra, ami még nem valósult meg. És az az energia, amit a vágyunk kergetésébe fektettünk, elvette az energiát arról, ami már most is van, ami az életünk: a munkánkról, a párkapcsolatunkról, az egyéb céljainkról, önmagunkról.
Válaszd az életet!
A vágyaink – bármennyire szépek és kecsegtetőek – csak vágyak. Még nem léteznek a fizikai valóságban. Nem az a baj, hogy vannak – kinek ne lennének? – és az sem baj, ha lépéseket teszünk azért, hogy valóra váljanak.
Amit viszont érdemes elkerülni, hogy a vágyaink rabjaivá váljunk, és mindent feltegyünk a megvalósulásukért. Ha egy álomnak élünk, akkor nem vagyunk jelen az életünkben. Elhanyagolhatunk egyéb fontos célokat és területeket, és elveszíthetjük a kapcsolatot önmagunkkal. A „mindent megteszünk az álmainkért” átválthat megszállottságba, ahol az álomért való küzdelem minden mást felülír és beárnyékol.
Mit tehetünk, hogy ez ne így legyen? Vegyük észre, ha túlzottan belepörgettük magunkat valamibe – egy jövőbeli dologba -, és térjünk vissza a jelenbe. Mi az, amink már most is megvan, és aminek örülni tudunk? Tudatosan ápoljuk a kapcsolatot azzal, amink van: önmagunkkal, a munkánkkal, a párunkkal, az otthonunkkal, a házi kedvenceinkkel, a hobbijainkkal, a tanulmányainkkal…
A vágyat pedig ne célként tűzzük ki – hiszen nemcsak rajtunk, az erőfeszítéseinken múlik, hogy valóra válnak-e -, hanem tekintsünk rájuk ajándékként, amiért nem küzdeni kell, hanem legfeljebb várni, lépéseket tenni felé, de semmiképpen sem feláldozni mindent értük. Ha így tekintünk rájuk, nem érezzük magunkat kisemmizve akkor sem, ha nem válnak valóra, hiszen miközben vártunk, egy csomó minden mást megvalósítottunk. Azt az energiát, amit a kétségbeesett küzdelemre fordítanánk, fordíthatjuk olyan dolgokra, is, amelyekben sikerélményünk van és előre visznek. Amire pedig vágytunk – egy társ vagy egy baba – így egy boldog életbe tud megérkezni, ha megérkezik. Többé nem a vágyunk beteljesülésétől várjuk a boldogságot, hanem megteremtjük magunknak – és emellé, mintegy mellékhatásként tudnak beérkezni az élet ajándékai.
