Egy hölgy emésztési problémákkal fordult hozzám. Nagyon elkeserítette, hogy egyre több dolgot kell kiiktatni az étrendjéből – olyan ételeket is, amelyeket korábban nagyon szeretett. Kétségbe ejtette, hogy az ételintoleranciái egyre sokasodnak. Érezte, hogy nem az a megoldás, hogy már szinte semmit sem eszik, hanem ideje ránézni, mire reagál így a szervezete.

Elkezdtünk a szomatodráma módszerével foglalkozni a témájával. Ahogy megjelenítette a térben a tüneteit, világossá vált, hogy valami vagy valaki ellen fokozottan védekezik. Úgy érezte, védenie kell a saját – egyébként békés – világát az illetéktelen behatolókkal szemben.

Kiderült, hogy vannak olyan emberek az életében, akik nem tartják tiszteletben mások határait, ajtóstul rontanak a házba, úthengerként átgázolnak bárkin, ha az érdekeik úgy kívánják.

A kliensem – nevezzük most Kingának – hevesebben reagált a határsértésre, mint a környezete. Míg sokan eltűrték azt, hogy átgázoljanak rajtuk, esetleg észre sem vették, mi történik valójában, vagy legitimálták a határsértést – „ő már csak ilyen” – , Kingát ez zavarta, sértette, és felháborodott rajta.

Az is kiderült, hogy hibáztatja magát emiatt. Úgy érzi, vele van a baj, amiért hevesen reagál a bántásra, a határsértésre, hiszen a környezetében mindenki más jobban viseli az „úthenger” kolléganőt. Azt hitte, neki kellene változtatnia magán, neki kellene jobban tolerálnia az agresszív viselkedést, pedig épp ellenkezőleg: ő reagált a legegészségesebben azzal, hogy érzékelte a támadást, és védekezni kezdett ellene.

Hiszen gondoljunk csak bele: valaki betör a házunkba. Mi az egészséges reakció? Az, ha hagyjuk, hogy a betörő kiszolgálja magát? „Tessék csak, válogasson nyugodtan, vigye, ami tetszik”, majd ráhagyjuk, hogy „ő ilyen, ő ebből él”? Ugye, milyen abszurdan hangzik? Mégis ugyanezt tesszük, amikor szó nélkül eltűrjük a bántást, a határaink megsértését. Együttműködünk a bántalmazóval, asszisztálunk neki, ezzel legitimáljuk a viselkedését, tehát biztosak lehetünk benne, hogy máskor is be fog törni a világunkba.

Nagyon sokan azt tanulják meg már gyerekként, hogy a bántást el kell tűrni. Talán volt egy agresszív szülőjük, aki visszaélt a hatalmával, és mindenki félt tőle a családban. Mivel nem tudtak fellépni ellene, az egyetlen eszközük a túlélésre az volt, hogy „tűrj, előbb szabadulsz”. „Ő úgysem fog megváltozni, ő már csak ilyen, így kell elfogadni” – hangzanak az ismerős szólamok.

Csakhogy az elfogadás nem azonos a beletörődéssel és a tűréssel. Igen, vannak a környezetünkben agresszorok, bántalmazó, mérgező emberek. Igen, valószínűleg nem fognak megváltozni. De a viselkedésüket nem kell eltűrnünk, mert azzal magunkat is bántjuk.

Kingánál ételintoleranciákban mutatkozott meg az, hogy nem mert teljes mértékben engedélyt adni magának a jogos önvédelemre. Ehelyett önmagát hibáztatta, saját magát emésztette, pedig ő csak egészségesen reagált a határsértésre. A testében zajlott le az, amit a való életben, az agresszorral való szembenállásában nem mert érvényesíteni: inkább magát fosztotta meg a finom ételektől, mint hogy kizárja az életéből az „illetéktelen behatolókat”.

NEM te vagy a hibás, NEM veled van a baj, ha észreveszed a bántalmazó viselkedést és fellépsz ellene. Nagyon is egészségesen működsz. Az önvédelemhez jogod van. Ha bárki ezt kétségbe vonja és azt sugallja, neked kellene türelmesebbnek, elfogadóbbnak lenned, azzal a bántalmazó mellé áll, vele működik együtt, neki asszisztál. Merj egészségesen reagálni, merd megvédeni magad, merj gátat szabni a határsértésnek!

Shares

Egyéni konzultációk

Egyéni konzultáción is a szomatodráma módszerével foglalkozunk a témáddal. Az alapelv ugyanaz, mint a csoportos játéknál. Ahelyett, hogy csak beszélgetnénk valamiről, kivetítjük a térbe mindazt, ami benned zajlik. Meg tudod jeleníteni a betegségedet, tünetedet vagy egy adott elakadáshoz kapcsolódó érzéseidet, élményeidet. A belső világoddal való találkozás, kommunikáció segít a gyógyulásban/változásban.

Csoportos programok

Ismerkedni, találkozni, kommunikálni mindazzal, ami bennünk zajlik – röviden így tudnám jellemezni a szomatodrámát. A módszer maga egyszerű, mégis bonyolult lelki folyamatokba enged betekintés. Játékos, élményszerű, mégis nagyon mélyreható. A gyógyító játék segítségével rövid idő alatt ott találhatjuk magunkat életünk legfontosabb, legmeghatározóbb jeleneteinél, és lehetőségünk nyílik elhárítani az akadályokat a gyógyulásunk/fejlődésünk útjából.

Egyéni konzultációk

Mit üzen a női betegségem?

Babát szeretnék!

Mit üzen a tested?

Önismeret, önbizalom, önszeretet

Csoportos programok

Szomatodráma-nap

Szomatodráma-nap Győrben

Tünetbe zárt sorok - Női elvonulás

Iratkozz fel hírlevelemre

Iratkozz fel a hírlevelemre, és letöltheted az "Önkritikától az önszeretetig" c. munkafüzetet. Miután megadtad az adataidat, a rendszer átirányít egy aloldalra, ahol le tudod tölteni a munkafüzetet.

Elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre

Pin It on Pinterest

Share This