Így tehetünk a prosztata egészségéért

by bodyandlife
A prosztatát érintő problémák nagyon gyakoriak a férfiak körében és az évek múlásával egyre nagyobb az kockázatuk.

A prosztatát érintő problémák nagyon gyakoriak a férfiak körében és az évek múlásával egyre nagyobb a kockázat. Például a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás 60 éves korra a férfiak körülbelül 50%-át érinti, 85 éves korra pedig akár 90%-uknál is kimutatható valamilyen mértékben. Ezek a számok jól mutatják, hogy szinte minden családban érintett valaki. Sokan mégis csak akkor kérnek segítséget, amikor a panaszok már a mindennapokat is megnehezítik. Pedig a prosztata egészségéért sokat tehetünk tudatos odafigyeléssel és néhány egyszerű szokás bevezetésével!

5 bevált lépés a prosztata védelméért és a megfelelő keringés fenntartásáért

A prosztatát érintő problémák a férfiak leggyakoribb egészségügyi gondjai közé tartoznak. Az említett jóindulatú elváltozások mellett léteznek súlyosabb betegségek is: az Amerikai Rákellenes Társaság adatai szerint a férfiak közül körülbelül minden nyolcadiknál alakul ki prosztatarák élete során és az esetek száma 2014 óta évente nagyjából 3%-kal emelkedik. A betegség a férfiak körében a második leggyakoribb daganatos halálozási ok. Ezek a tények jól mutatják, hogy a prosztata egészségével minden férfinak érdemes foglalkoznia. Nézzük, mit tehetünk érte a mindennapokban!

Járj rendszeres urológiai szűrővizsgálatra!

Sok férfit már a gondolat is elriaszt a vizsgálattól, mert kellemetlennek tartja. Valóban járhat némi diszkomforttal, de a rendszeres szűrés segíthet időben felismerni az eltéréseket, amikor még jól kezelhetők. Különösen 50 éves kor felett ajánlott évente részt venni urológiai ellenőrzésen, családi érintettség esetén akár korábban is. A vizsgálat néhány perc, de hosszú távon sokat számíthat.

Mozogj naponta és őrizd meg az egészséges testsúlyod!

A rendszeres mozgás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy támogassuk az egészségünket. Ez a prosztata esetében sincs másképp. Egy 2015-ben publikált tanulmány szerint az elhízás kockázati tényező lehet a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás és a prosztatarák kialakulásában is.

A megfelelő kismedencei keringés a prosztata egészségének egyik alapja.

A túlsúly ráadásul rontja a kismedencei keringést, ami tovább fokozhatja a panaszokat. Nem véletlen, hogy a nemzetközi egészségügyi szervezetek is rendszeres testmozgást és egészséges testsúlyt javasolnak.

Szakítsd meg az ülőmunkát óránként rövid átmozgatással!

A tartós ülés egyre több kutatás szerint növeli bizonyos betegségek kockázatát. Egy vizsgálat arra jutott, hogy napi nyolc óránál több ülés 22%-kal növelheti a prosztatarák kockázatát, egy másik kutatás pedig 16%-os kockázat emelkedést mutatott ki a túlzott üléshez kapcsolódóan. Az ülőmunka rontja a kismedence vérkeringését, ami hosszú távon kedvezőtlen hatású lehet. Érdemes legalább óránként felállni, pár percet sétálni vagy nyújtózni. Ezek az apró szünetek sokat javíthatnak a keringésen.

Végezz célzott medencefenék-gyakorlatokat!

A medencefenék izmai férfiaknál is fontos szerepet játszanak. A rendszeres, célzott gyakorlatok javíthatják a vérkeringést és segíthetnek a vizelettartási panaszok megelőzésében. A gyakorlatok egyszerűek, otthon is végezhetők és nem igényelnek külön eszközt. Napi néhány perc gyakorlás hosszú távon érezhető változást hozhat. Érdemes szakembertől megtanulni a helyes kivitelezést.

Légy aktív szexuálisan!

A megfelelő kismedencei keringés a prosztata egészségének egyik alapja. A Harvard Egyetem egyik kutatása szerint a havi 21 vagy annál több ejakuláció 20-31%-kal alacsonyabb prosztatarák-kockázattal járt együtt a havi 4-7 alkalomhoz képest. A rendszeres szexuális aktivitás serkentheti a kismedence vérkeringését, ami kedvező hatással lehet a prosztatára is. Sokan az együttlétek során vagy önkielégítés közben különféle eszközöket is használnak, például prosztata vibrátor vagy más, kifejezetten erre a területre tervezett segédeszköz formájában, amelyek intenzívebb stimulációt és élénkebb véráramlást biztosíthatnak.

Ez is érdekelhet

Body & Life
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.